bonyolito weboldala
http://piszkozat.hu/bonyolito
vissza a főoldalra

Mese a láthatatlan erôrôl
2013.11.27 - 07:34

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl és az Üveghegyen is túl, élt egy író, akinek úgy elfogyott az ihlete, mintha sosem lett volna. Csak ült naphosszat a Feneketlen tó partján és gondolkozott. Gondolkozott és ásítozott. Nagyon elálmosodott a rengeteg gondolkodásban. Iparkodnia kellett, mert közeledett a tél, és még semmilyen tartalékot nem halmozott fel. Sem tüzelôt, sem élelmet. Ehhez is, ahhoz is pénzre lett volna szüksége, legalább 10 Fabatkára, de egy író, ha nem tud írni, akkor ne is számítson arra, hogy abból akár egy vasat is láthat. Nagyon aggasztotta ez a helyzet. Nem elégedett meg azzal, hogy a tömegigényeket kiszolgálja. Nem, ô különlegeset szeretett volna alkotni. Olyan mesét, amelybôl a gyerekek megtudhatják, mennyire nincsenek egyedül a gondjaikkal, problémáikkal, félelmeikkel a világban.
Ez az író azt tartotta, hogy a könyv a legjobb barát. Egy idôben kezelték is emiatt, mivel kéz a kézben járkált egy nagylexikonnal, de ez még nem is lett volna, baj, ha nem beszélgetett volna vele. Az hagyján, hogy beszélgetett, de énekelt is neki, sôt verseket is írt hozzá. A lakókörnyezete, Piripócs ezt már végképp nem nézhette tétlenül. Beutalták Lápvidékre, és minden napra iszapfürdôt rendeltek számára. Na, ez ki is szívta minden gondolatát. Azóta kínlódott minden sor leírásánál. Mivel ez az író nagyon szeretett volna a gyerekeknek hasznos tanácsokat adni, így nagyon elszomorodott, amikor tétlenül kellett szemlélnie, vandál Jancsi és bûntársa, Juliska, tanulatlanságából származó deviáns magatartásainak következményét a megrongált Mézeskalácsházat. Majd beleszakadt a szíve, mikor az önbizalom hiányos Süsüt, és a Bádogembert figyelte, ahogy csak az alkony leszálltakor mertek kijönni az utcára. Zokogott, mikor a Madárijesztô tétova keresztrejtvényfejtésérôl, vagy a gyáva oroszlán menekülésérôl kapott hírt.
Tudta, hogy milyen nehéz gyerekként megoldani azt a sok gondot, és azt is tudta, hogy egykor minden képesség megvolt benne, hogy elvezesse a gyerekeket Csodaországba, ahol minden csupa világosság, mindenki szép, és barátságos, és minden úgy mûködik, mint egy svájci zsebóra.
Mikor gyerek volt és félt, vagy esetleg nem értette a Világ történéseit, elôvette kedvenc könyveit, és elolvasta, hogy például Kukutyinban, vagy Álmosvölgyben mit is tesznek mások. Ilyenkor megnyugodott, és jobb kedvre derült.
De most egy fia gondolat, annyi sem ötlött fel benne.
Ekkor különös csobogásra lett figyelmes. Nem tudta, hogy valóban hallja a víz csobogását, vagy csak képzeli. A tóra pillantott, ahol kiemelkedett a fején gyönyörû aranykoronával az aranyhal. Biztosan álmodom gondolta, de még arra sem volt ideje, hogy megcsípje magát, amikor a hal megszólította.
Tudom, mi bánt, emberfia. Egyet se búsulj. Mivel te életedben nem ettél mást csupasz kenyérnél, így a halak barátjának tekintelek. Józan életed, és jó szíved miatt, teljesítem legfôbb kívánságod. Mire a kakas hármat kukorékol, te újból megtelsz ötletekkel, és fogsz tudni írni.
Ezzel a hal eltûnt, mintha ott sem lett volna. Az író kábultan hazatántorgott, és mint egy rönk fa, bedôlt az ágyába, ahol nyomban elaludt.
Másnap reggel különös érzéssel ébredt. Leült, hogy reggelire egyen egy karéj csupasz kenyeret, de amikor ránézett a kenyérre, meglátta benne, mint egy tükörben, a vasorrú bába kétségbeesett arcát. A banya elpanaszolta neki, hogy mostanában nagyon rozsdásodik az orra. Kérte az írót segítsen neki. Az író fejében kigyúltak a fények, és a korábbi olvasmányélményeiben lapozgatva, megtalálta a vasorr szidolozásának eljárását. Jobb híján a kenyérre írta le, de a kenyér túl kicsinek tûnt ezért az asztal lapján folytatta a jegyzetelést. Egymást kergetve törtek fel belôle a gondolatok. Csak írt és írt. Alig hallotta meg, hogy kopogtatnak. Az ajtóban a Mézeskalács ház banyája állt, aki receptet kért, mivel olyan kalácsot szeretett volna sütni, amely ehetetlen. Az író neki is leírta a teendôket, immár a padlóra, mert papírja már rég elfogyott, az asztal pedig már tele volt. Holle anyónak lejegyezte, hogyan lehet olyan dunyhát tömni, amibôl egy fia toll sem hullik ki, a Miska medvének az álmatlanság elleni megoldásként egy tisztítókúra lépéseit jegyezte le a faháza oldalából letört nyírfakéregre. Az okos sünnek már csak száraz levelekre tudta leírni a sárgarépa és az alma elvermelésének szakszerû metodikáját.
Csak írt, írt és írt. Nem is vette észre, hogy közben ráesteledett. Lázasan és sebesen írt, mintha csak diktálnának neki. Nem volt egy talpalatnyi hely sem a szobában, amit ne borított volna írás.
Minden sora világított, és egyre fényesebben izzott a szürkületben, nappali fényességgel betöltve a szobát.
Aztán, mikor a sürgôs problémákat megoldotta, visszatért az eredeti tervéhez, a Nagy Mesekönyv megírásához. De abból nem mesekönyv, hanem egy gyermekenciklopédia született meg, a máig is nagyon híres Abroncs Zsoltár. Ebben mindent megtalálhattak a gyerekek, ami fúrta az oldalukat. Amit nem tudott elég kifejezôen leírni, azt lerajzolta.
Lelki szemei elôtt látta, hogy gyermekek arcára, hogyan szökik a mosoly, amikor megtalálják az ôket nyomasztó gondokra a megoldást.
Az író még sohasem érezte ilyen jól magát. Boldog volt, izzott a feje a lázas munkától, de úgy érezte, nemhogy csökkenne az ereje, hanem minden sor leírása után egyre többet képes feljegyezni.
Mivel erôteljesen fázni kezdett, felébredt. Megdöbbenve vette észre, hogy bizony bealkonyodott. Kabátján fázósan összehúzta magán és szapora léptekkel elindult a kis faházba, mely magányosan állt Piripócs határán. Különös érzése volt. Mintha már nem nyomasztotta volna annyira a közelgô tél. A házához közelítve azt vette észre, hogy minden ablaka fényt hány az elôtte elnyúló virágoskertre. Mikor közelebb ért, látta, hogy a falakról hiányoznak a nyírfakérgek, de a szomszédos irtásról is eltûntek a tuskók. Belépett a házba és a szája tátva maradt. Szinte nappali fény árasztotta el a szobát. A fényben észrevette, hogy a kemencéje mellett sorakoztak az összefirkált nyírfakérgek, tuskók, és száraz levelek, a kamrájának ajtaját nem lehetett bezárni az almától, répától, és mézeskalácstól. Az ágy pedig hatalmas hófehér dunyhával volt megvetve. A tûz égett, az ócska teáskannája ezüstként ragyogott, és forralta gyomrában a teavizet.

Ekkor halk csobogás és egy nagyon halk, távoli suttogás kúszott a fülébe: - Ha a benned lakozó szellem kíváncsi, egy nap a világra akar jönni. Nincs más dolgod, mint, hogy nem gátolod meg. Aztán csak gyôzd megválaszolni a rajongói leveleket....





Kommentek

#20570 bonyolito
2013.11.27 - 22:32

Ha találkozok vele küldöm.
Köszönöm szépen!
#20569 Trza
2013.11.27 - 22:28

Az a hal eljöhetne hozzám is.

Nagyon tetszik, amit írtál.
#20568 bonyolito
2013.11.27 - 22:09

Nagyon köszönöm! Örülök.
#20565 Mandula
2013.11.27 - 09:16

Nekem nagyon tetszik.

Szeretnél hozzászólni ehhez az íráshoz?
Kattints ide a regsiztrációhoz, vagy ha már tag vagy, lépj be ide kattintva!


Üzenet küldése a felhasználónak
Neved:
Üzeneted:
 

 
bonyolito
katt a nagyobb képért
Bejegyzések száma: 69
Hozzászólások száma: 19
Üzenet küldése
bonyolito weboldala

Ezen az oldalon megtalálható bonyolito összes írása.

Copyright (c) piszkozat.hu 2008

Szabályzat    Adatkezelési jognyilatkozat    Kapcsolat