bonyolito weboldala
http://piszkozat.hu/bonyolito
vissza a főoldalra

Szépek szépe
2013.11.20 - 22:36

Élt egyszer, az Óperenciás tengeren túl, az Üveghegyen is túl, Bergengóciában, egy csodaszép királykisasszony. Ô volt a Világszép Nádszál Királykisasszony. Haja ében, bôre mint a hó, ajkai, mint a vér. Dereka karcsú, mint egy darázsé, szeme kékjében fürödni lehetett. Annyira szép volt, hogy szerelmes lett saját magába. Olyan gyönyörû volt, hogy a napra lehetett nézni de rá nem. Azok, akik a napot választották meg is vakultak sorra. A fél udvar világtalanul bolyongott a palotában, de még a vakondok is a föld felett kezdett el járatokat ásni, és a denevérek nappal vadásztak. Ugyanezen okból kifolyólag reggel nem kakaskukorékolásra, hanem bagolyhuhogásra ébredtek az emberek.
Megvakultak a szolgái is sorra. Csak néhány vendégmunkás eunuch és 3 balettmûvész ôrizte meg a szeme világát. Ôk korábban egyébként a „Kék Osztriga Bár” nevû mûintézményben léptek fel, de csak akkor, amikor nem voltak szabadnaposak, mert akkor vendégként múlatták ott az idôt. Érthetetlen okokból, ôket nem hozta lázba a királylány szépsége.
De a vak szolgák egyre nagyobb gondot jelentettek. Azzal még nem is lett volna baj, hogy a reggelinél a vázába töltötték a kakaót, s a hamutartót kenték meg vajjal. Az igazi probléma az öltöztetôkkel adódott, mivel feszt a függönyt próbálták meg a királykisasszonyra ráadni, és mivel nem láttak, az ujjaikkal próbáltak meg tájékozódni. Egy öltözködés után nem csoda hát, hogy a királykisasszony erôs izgalmi állapotba került, és egy lefagyaszthatatlan mosollyal az arcán kezdett hozzá a napi önimádathoz.
A Világszép Nádszál Királykisasszony egy reggel arra ébredt, hogy derékbôsége már elérte egy bambusznád vastagságát, rendkívül kétségbe esett. Ó jaj mi lesz vele, hordóval?! Mit fog gondolni Bergengócia népe, hogy a Világszép Nádszálkisasszony, már nem is olyan, mint a nád. Szörnyû skandalum! Ah, nem is élet ez így tovább! Hogy jobban megnézte magát a tükörben, amit az Elvarázsolt Kastélyból selejteztek le, úgy látta, hogy iszonyúan meghízott, és a szeme is karikás. Melle kicsi, feneke nagy, lába görbe, tekintete bárgyú.
A további önostorzásról szóló feljegyzéseket 300 évre tikosították, így sajnos nem tudjuk, nyomon követni a királykisasszony nem mindennapi gyötrelmeit.
Mivel igen öntudatos, vagy tudálékos királylány volt, amit így utólag már nehéz megítélni, elhatározásra jutott. Eldöntötte, hogy felkeresi Gôzt, az óriásvarázslót. A népek azt tartották, hogy nem távozott még halandó tôle elégedetlenül, vagy kielégítetlenül, de már ezt is nagyon nehéz utólag pontosan megállapítani. Arról nem szólt a statisztika, hogy hányan nem távoztak tôle egyáltalán, de a Greypeace aktivistái folyamatos orrfacsaró füstrôl számoltak be, és arról, hogy a kristálytiszta patak, amely a varázsló üzeme mögött húzódott, miután elhagyta azt, áttetszô kékrôl vörösre váltott. A patak partján jóllakott piócák és egyéb vérszívó nadályok napoztak.
Hosszú, megfeszített tempójú 5 perces gyaloglás után a királykisasszony a varázsló mûhelyének kapuján dörömbölt. A kapu lassan nyikorogva kinyílt. A királykisasszony bátran belépett, miután elôre küldött szolgája épségben visszatért. Végigsétált az okkersárga téglából kirakott úton, és egy hatalmas terembe érkezett. Itt hatalmas füst gomolygott, de lehet, hogy gôz. Majd váratlanul megszólalt egy mennydörgô hang.
-Mit akarsz itt Világszép Nádszál Királykisasszony?
-Szép akarok lenni óriásvarázsló!
-De hisz szép vagy mint az álom. Így a kormosüvegen keresztül is átsüt a szépséged.
-De nem, nem vagyok szép, szebb akarok lenni.
-Kívánságod parancs. De sajnos nem tudok segíteni rajtad, amíg halaszthatatlan teendôimet el nem láttam.
-Mondd, mit kell tenned! Inkább besegítek neked, mert nem bírok várni.
-Édesapáddal kártyáztam minap, és elnyertem a gyûrûjét. Tudod, azt a pecsétet, amin a címer van. Azt kérte, hogy hagyjam még nála néhány napig, mert szeretne tôle elbúcsúzni. Nem volt szívtelen, otthagytam, de most már szeretném a jogos jussomat. Amíg elmész érte, addig elôkészítem a varázslatot. De ha már otthon jársz, hozd el nekem kérlek, a vár kulcsait is. Tudod, egy tudományos kísérlethez van szükségem rá.
A királylány térült fordult, és hozta a pecsétgyûrût, és a kulcsot.
- Már majdnem befejeztem az elôkészületeket, de van még mit tennem a varázslat elôtt . Édesapád megkért rá, hogy javítsam meg a koronáját, és a jogarát, foltozzam be a palástját. Hozd el nekem ezeket kérlek!
A királylány már indult is, és kisvártatva vissza is érkezett, a koronázási ékszerekkel.
-Az utolsó feladat a legkönnyebb. Miközben végrehajtod a feladatot én újra széppé varázsollak. Idd meg ezt a csésze teát, és pihenj le.
A királylány ahogy felhörpintette a teát, rögtön álomba szenderült. Furcsa, különös álma volt. Úgy érezte, mintha megszabadítanák ruháitól, és mintha nem lenne egyedül, hanem férfiak veszik körbe lámpákkal, fényképezôgépekkel, és videokamerákkal. Aztán, különbözô pózokba állítják be, és mintha vakuk villannának. Miután ezek az emberek elmentek, mintha egy árny magasodott volna felé. Tompa fájdalmat érzett testszerte, majd az álom megszakadt.
Mikor felébredt, azt vette észre, mintha a ruházatán könnyítettek volna. Konkrétan meztelen volt.
Végignézett magán és elmosolyodott. A lába egyenes volt, a feneke kicsi és feszes, a mellei mint két sárgadinnye, dereka mint a darázsé. Egyszóval csodálatos volt ismét.
Ezt kicsit furcsállotta, a szituációt de mivel bízott a varázslóban szó nélkül magára öltötte mellette heverô ruháját, melyen itt-ott felfedezni vélt néhány olyan foltot melyek álma elôtt még nem voltak rajta, és elindult, hogy megkeresse a nagy varázslót. Hamarosan rá is akadt egy nagy vasajtó elôtt, amely leginkább egy szobányi hûtôre emlékeztette. Rámosolygott a tiszta fehérben lévô, gumikesztyûs alakra, és megszólította.
-Mondd, kit tisztelhetek személyedben óriásvarázsló?!
-Dr. Kovács Géza plasztikai sebész vagyok. A három próba teljesítésével megfizetted a mûtéted árát. Sajnos kénytelen voltam, ehhez a módszerhez fordulni, mivel a királyi családotok fizetôképessége eléggé megkérdôjelezhetô számomra. Édesanyád, aki korábban Vasorrú Bába néven volt ismeretes, édesapád elcsábítása elôtt járt nálam, ahol vasorrát levágtam lángvágóval, és flexszel lecsiszoltam a sorját. Ennek költségeit a mai napig nem térítette meg számomra, hasonlatosan királyapádhoz, aki egy békából herceggé változtatás árával lóg nekem mivel, nem talált az egész országban egy elvetemült királylányt, aki megcsókolta volna, ezért nekem kellett korrekciós mûtétet végrehajtanom rajta a láncfûrésszel, és némi modellgipsszel.
- Ahá, akkor értem miért ilyen merev az öreg. Én megesküdtem, volna, hogy anyám fôztjétôl zöldül el idônként jóatyám, és ezek szerint akkor nem a levegô, hanem a legyek után kapkod. Hál’ Istennek az inplantátumom kellô méretû, hiszen az elôbb vágott mellbe a csapóajtó és semmit nem éreztem, és az arcplasztikám is tökéletes lett. 18 éves vagyok, de legfeljebb 16-nak nézek ki. De miért van az doki, hogy ha kinyitom a számat, akkor becsukódik a szemem........?
Néhány nap múlva különös jelenségek történtek Bergengóciában. Új királyt köszönthettek az alattvalók. Bennfentesek szerint állítólag orvos valaha az illetô, de a betegeken folytatott kísérletei miatt kizárták a kamarából, és eltiltották a foglalkozástól. Az újságárusok, és a különféle férfiaknak készült magazinok olvasói egytôl egyig megvakultak, a lapok átolvasása közben.
Világszép Nádszál Királykisasszony némán mosolyogva áztatta a lábát a varázsló mûhelye mögött, az immár ismét áttetszô kék vizû patakban, és mélyeket szippantott a füstmentes levegôbôl.





Kommentek

#20677 bonyolito
2013.12.16 - 20:27

Köszönöm! ott is lehet mazsolázni...
#20552 Hanabi
2013.11.25 - 15:41

minden féle képen megnézem az oldalt
#20545 bonyolito
2013.11.24 - 11:14

Ezeket jó pár éve írtam. Ezen az oldalamon, kedvetekre csemegézhettek.
http://www.tollkoptato.hu/

Bár rég írtam ilyen hosszabb és vidám kis mesét, azért remélem találtok kedvetekre valót.

Jó szórakozást!
Köszönöm, hogy olvastok!
#20536 Hanabi
2013.11.23 - 14:36

várjuk a következô alkotásod
#20521 bonyolito
2013.11.22 - 11:55

ÓÓÓ! Ennyire nem tetszhetett..!? De nagyon köszönöm a biztatást és hogy elolvastátok! Igyekezni fogok, hogy örömetekre szolgáljon az itt eltöltött pár perc!

Szép napot kívánok!
#20513 Hanabi
2013.11.21 - 16:42

ez kegyetlen jó, de van benne igazság

Szeretnél hozzászólni ehhez az íráshoz?
Kattints ide a regsiztrációhoz, vagy ha már tag vagy, lépj be ide kattintva!


Üzenet küldése a felhasználónak
Neved:
Üzeneted:
 

 
bonyolito
katt a nagyobb képért
Bejegyzések száma: 69
Hozzászólások száma: 19
Üzenet küldése
bonyolito weboldala

Ezen az oldalon megtalálható bonyolito összes írása.

Copyright (c) piszkozat.hu 2008

Szabályzat    Adatkezelési jognyilatkozat    Kapcsolat