Nora Haroldot 1998.december 13-án szállították be a kórházba. A férje vele volt a
mentôben és egész végig erôsen szorította a kezét.
- Ne aggódj drágám minden rendben lesz.-biztatta.
Mihelyt megálltak a kórház elôtt a nôt hordágyra fektették és bevitték a mûtôbe.

Nora közel 3 órás vajúdás után világra hozta gyermekét. Férje mindvégig mellette
maradt, és biztatta kedvesét.
Mikor felébredt még mindig a nyugtatók hatása alatt volt. A férje az ágya mellett
állt.
-Robert, hol van a kisfiúnk?-kérdezte kábán a férfitól.
- A nôvérke hamarosan ide hozza-felelte.
- Már alig várom, hogy láthassam ôt-mondta a fiatal asszony.
- Nagyon gyönyörû-válaszolta a férfi.-Majd meglátod.
A nô elmosolyodott és megszorította a férfi kezét.
- Annyira szeretlek-mondta.
- Én is szeretlek-a férfi lehajolt és megcsókolta a feleségét.

Néhány perc telt el csupán és az ajtó nyílni kezdett. Egy fehér köpenybe öltözött
ápolónô lépett be a terembe. Maga elôtt egy kerekes kiságyat tolt.
A nôvérke benyúlt a kiságyba és egy fehér plédbe bugyolált csomagot emelt ki
onnan, amely nem volt más, mint egy apró újszülött gyermek.
- A maga szemeit örökölte-mondta a nôvér, odalépett az ágyhoz és a kicsit az
édesanyja karjaiba helyezte.
- Szia életem-mondta a nô.
Fejét felemelte és a nôvérre nézett.
- John Richardnak fogjuk hívni.
Visszanézett a bébire és rámosolygott.

Három nappal késôbb hagyták el a kórházat. Robert vezetett. Mellette felesége
és kisfia foglalt helyet.
Miután a férfi leállította a jármûvet és kiszállt az elsô ülésrôl a másik oldalra ment
és kinyitotta az ajtót.
Mikor meghallotta, hogy nyílni kezd a bejárati ajtó az 5 éves Daniel lerohant a lép-
csôn.
Rögtön miután belépett a házba az édesanyja a fiú odarohant hozzá.
- Szia anyu annyira hiányoztál-szólalt meg.-Megnézhetem a kistestvéremet?

A nô megmutatta neki a testvérét.
- Annyira kicsi-mondta a fiú.-Én is ilyen voltam?
- Igen Daniel, te is pontosan ilyen voltál.
- Szia én vagyok a bátyád-mondta.
A baba nem törôdött a körülötte lévôkkel. Halkan szundikált.
- Anyu miért nem figyel rám?-kérdezte sértôdéssel a hangjában Daniel.
Az anyja elmosolyodott.
- Figyelj rám Daniel-kezdte az asszony.- Ô még túlságosan kicsi ahhoz, hogy
bármit is reagáljon az ôt körül vevôkre.-Nagyrészt ô még csak aludni fog.
- Akkor nem is jó semmire-jelentette ki határozottan a gyerek.-Holnap vigyétek
vissza oda ahonnan hoztátok és cseréljétek ki olyanra, akinek több hasznát tudom
venni.
- Meglátod, hogy vele is nagyon jól fogsz szórakozni-felelte az asszony.
- Biztos? - kérdezte a gyerek.
- Biztos - felelte mosolyogva a nô.