Az én démonom

Ha este felnézel az égre, te mit látsz?

Én rengeteg gyönyörû csillagot ami az égen úgy ragyog mint miliónyi kis fénypont.Kiskoromban sokat néztem a csillagokat, azt hittem ha erôsen koncentrálok akkor a csillagok meghalgatnak és teljesitik a kivánságomat.De ahogy nôttem rájöttem,hogy nem elég csak a csillagokat kérni mivel a csillagok tölünk nagyon messze vannak és önmagában egy csillagnak nincs elég ereje ezért nekünk is kel teni valamit a kivánságunkért.

Egyik nap egy gyönyörû nyári estén kimentem a ház elé mint szoktam minden este nekem ez volt a megnyugvás ugynis mindig is nagyon szerettem a csillagokat nézegetni, ezérthát kiültem egy kicsit.Nagyon kellemes nyári szellô fújt, egyszerüen jó volt kint ülni. Úgy gondoltam jó lenne egy kicsit lefeküdni a csillagok alá.Igyhát idamentem a hozánk közel lévô diófa alá mivel ott volt a legjobb hej ugyanis a házunknál csak az a rész volt füves.Mikor odaértem felnéztem a levelei köztt.A csillagok és a hold fénye átvilágitott a levelei kozott és ahogy a szél mozgatta a leveleker úgy néztek ki mintha a levelk táncoltak volna.Olyan gyönyörû volt hogy úgy döntöttem letelepszem alá.

Lefeküdtem a fûre elkényelmesedtem egy ideig néztem ahogy a falevelek táncoltak, majd a csillagokat néztem közben gondolkoztam mindenféle dolgon és ahogy egyre jobban belemerültem a látványba szépen lasan elszunditottam.

Késöbb keztem magmhoztérni és valami kellemes ilatott éreztem amit a szél hozot,ez az illat olyan jó volt hogy nem tudtam hova tenni,mivel leirni.Olyan bársonyos és megnzugtató volt, azelött még soha nem éreztem ilyen kellemes ilatot.Erre a kellemes illatra nzitottam ki a szemem.És akkor megláttam magamelött egy fiut.Közelebb hajolt hozám olyan magas volt hogy talán ha nem hajol le nem is látom meg hogy is néz ki.Fehér ingben és egy fekete öltöny nadrágban volt.Ahogy jobban megnéztem a haja olyan fekete volt mint az éjszaka ahogy kezdet világosodni a haján a levelek árnyéka fehér foltokban táncolt.A böre enykén fehéres pont anzira volt barna amenyire kell nade a szeme olyan szemeket még életemben nem láttam talán az nyügözött le a legjobban mivel olyan égszinkék volt mint a tiszta égbolt.

Egy percre megrémültem nem tudtam ki ez a fiu és hogy mit akarhat tölem.

De valahogy nagyon ismerös volt nekem mintha már láttam volna valahol bár ezekre a szemekre biztos hogy emlékeztem volna.Látam hogy ô is egy kicsit megrémült ahogy hirtelen kinyitottam a szemem, egy kis ideig néztük egymást majd megkérdeztem:

-Te meg ki vagy?-

Nem mondot semit csak elforditotta a fejét.majd megint kérdeztem:

-Mit keresel a házunk kertjében?Talán tolvaj vagy?-

Egy picit mintha meglepödöt volna de mikor magához tért ezt felelte:

-Nem, nem vagyok tolvaj.Láttam hogy valaki itt fekszik a fa alatt és féltem hogy meghalt ezért megnéztem hogy mi van vele.-

A fiunak olyan lágy hanja volt még halgatni is jó volt.

-Mint látod semi bajom.-

Elejtett egy kis lágy mosolyt és ezt felelte:

-Igen mostmár tudom hogy minden rendben.Akkor én most megyek.Bocsásd meg hogy bejöttem a házad kertjébe.-

Nem tudom mi üthetet belém de úgy éreztem hogy nem hagyhatom elmeni.mégha valami rossz ember is lehetne bár kétlem hogy a rossz embereknek ilyen gyönyörü szeme lenne.Ezérthát cselekedtem.

-Figyelj ha gondolod....mármint nem vagy fáradt,hiszen gondolom át kelet mászad a keritést hogy megnézd hogy élek-e.Nem akarsz egy kicsit piheni?Mármint csak ha ráérsz.-

-Te nem félsz tölem?-

-Ugyan már hisz nem bántottál ha pedog akartál volna azt rég megteheted volna mig alszom,de ha valami dolgod van akkor meny nem akarlak megakadályozni semmiben.-

Meglepett szemekkel nézet egy ideig majd elmosojodot és ezt mondta:

-Nincs semi dolgom.Akkor ha nem zavarok leülök.-

Egy kicsit távolabb ült le tölem.Mikor lefeküdtem ô is lefeküdt.Egy ideig feküdtünk és néztük ahogy a csillagok elfogynak az égröl mivel már kezdet világosodni.Jó volt mellete feküdni olyan megnyugtató egyáltalán nem fáltem pedig még a nevét sem tudtam.Csak azon keztem el gondolkozni hogy vajon mit kereset errefele ilyen korán mikor még sötét van.Mikor már minden csillag eltünt az égröl ô felált és azt mondta:

-Na jó mostmár kipihentem magam azt hoszem jobb lesz ha lassan indulok.-

Hirtelen észkeztértem, hogy bár nem beszálgettünk de nem akarom hogy elmenjen melölem

-Várj még kérlek legalább a neved áruld el.-

A fiu megált megfordult majd lassan megfordult majd azt mondta:

-Félek ha elárulnám a nevem elkezdenél félni tölem.-

-De én edig sem féltem ne agodj csak mond meg.-

Gondolkozoba eset, nem szerette volna elárulni a nevét.De avégén csak válaszolt:

-Rendben van.Az én nevem...Raiiel (Rájel).-

Raiiel, mintha már hallottam volna ezt a nevet.Á már emlékszem nem csak hallotam de olvastam is róla még régen mikor gyerek voltam anyám mesélt róla.Raiiel egy démon aki elviszi a balesetben és betegségben elhunyt gyerekek lelkét a túlvilágra.Anyám mindig azt mondta hogy Raiiel megkimált engem mikor autobalesetet szenvedtem azért mert megsajnáltam a mesekönyvben szereplô démonokat.

-Raiiel...ezt a nevetegy könyvben olvastam és édesanyám is mesélt róla nekem.

-Igazán és mit olvastál róla?-

-Hát-hogy Raiiel volt aé a démon aki átsegitettea balesetben és betegségben elhunyt gyerekek lelkét a tulvilágra.-

-Értem-

-Tudom hogy ez idiota kérdés és lehet hogy egy kicsit besokaltam vagy nem tudom de nem lehetne hogy te vagy az a Raiiel?-

-Nem tudom...talán köszönetett mondanék neki mármint ha tényleg létezne.Ugyanis ha létezik akkor neki köszönhetem az életem mivel akkor tényleg ô mentett meg a haláltol.Mondjuk elég ironikus hogy a halál ment meg a haláltol.-

Raiiel teljesen meg volt lepve meg sem tudot szolalni én meg teljesen hülyének éreztem magam.De aztán csak megszolalt bár nagyon halkan mintha félne beszélni.

-Hát...akkor...nem felejtettél el...én...azt hittem hogy már nem emlékszel.-

Egy kicsit boldogabnak tünt szinte csillogot a szeme.

-Tényleg te vagy?Na várj egy percig majdnem bedöltem légyszi máskor ne ugras igy.-

Ekkor Raiiel megint szomorú lett.Elövett egy medált az inje alol, a medál tisztára ugyanolyan szinû volt mit Raiiel szeme.Aztán becsugta a szemét majd megnyomot oldalt két kis pöcköt amitöl elkezdet vérezni az úja és a medál hirtelen vörösre váltott.Nem értettem mi történik.Aztán hirtelen kinyitotta a szemét és ekkor elöbukant két fekete szárny a hátábol.Hirtelen a levegö megtelt fekete tolakal amik szépen lassan táncoltak le a földre.a lélegzetem is elakadt nem értettem mi történt belenéztem Raiiel szemébe.Az a gyönyörû égszinkék szeme vörös lett pont olyan mint a medál.

-Én nem hazudok Kiara.Úgy örülök hogy emlékszel még rám.-

-Te akkor tényleg Raiiel vagy az a Raiiel akiröl a könyvek irnak és anyám mesélt és egyben az is aki megkimélte az életem.Akkor itt az ideje megköszönöm hogy életben hagytál de elmondanád hogy miért.-

-Rendben van elmondom.Tudod nekem van egy bizonyos listám hogy mikor mejik gyerek kel meghaljon és hogy hogyan.Ijenkor általában egy kicsit megfigyelem a gyereket úgy egy két napig mielött meghalna.Te 6 éves korodban kellet volna meghalj.Három napig figyeltelek mindent láttam és halottam amit mondtál és amit csináltál.Az utolsó napodon voltál a legaktivabb mikor lekelet volna hogy feküdj megkérted anzukádat hogy olvason neked mesét.Egy démonos mesét mondot a mese aról szolt hogy volt egy démon aki szerelmes lett egy embeelányba de a falubéli emberek nem szerették a démonokat igy mikor a démon egyik este elment megnézni szerelmét a falubéliek elkapták és azt hitték hogy bántani akarja a lányt.Igy a falubeliek megbünteték a démont és megöltékEz volt a mese vége hogy a démon meghalt mert gonosz volt.De te ezt nem tudtad elfogadni és azt mondtad anzukádnak: "Anyú én nem értem miért bántották szegény démont hiszen ô cask a szerelmét akarta látni.Szegény demon ha ott lettem volna én biztos megvédem".Emiat a kis mese miatt elkezdtél sirni és fojton azt mondtad hogy bárcsak megvédhetted volna azt a szegény démont.Bár te még cask egy kisgyerek voltál de engem nagyon meghatottál ugyanis más gyerek azt mondta volna hogy megérdemelte a demon de te más voltál.Egy igazán tisztaszivú gyerek.Igyhát mikor másnak meg kellet volna halj én nem hagyhattam igy inkább megmentetelek.Nem engedhettem hogy meghalj igy attol a naptol kezdve mindig figyeltelek hogy ne essen semi bajod.-

-Oh.Mostmár értem...Kérdezhetnék még valamit?-

-Persze,bármit.-

-Miért most fedted fel magad elöttetm?-

-Azt...még én sem tudom.-

-Azt mondtad hogy kicsi korom óta vigyázol rám nem?-

-De igen.-

Mostmár öszeált a fejemben a kép hogy miért nem féltem töle meghogy miért volt olyan ismerös.De valami nagyon zavart.

-Miért vigyázol rám?-

-Mert ha én nem vigyázok rád akkor jön egy demon és megöl.-

-De akkor te nem lehetsz szabad.Mármint én cask elrabolom az idödet.-

-.....-

-Rendben eldöntöttem , vigyázol rám még egy hétig és utána meg kel igérd hogy megölsz-

-Mi?Na nem.És amúgy isezt nem dönthted el cask úgyni magadtól.-

-Az én életemröl én döntök.ÉS ebböl nem nyitok vitát.-

-De én nem tudlak megölni!-

-Jó akkor nem ölsz hanem cask nem vigyázol rám.-

-Nem.-

-Nem akarok vitatkozni.-

-De miért akarsz egyáltalán meghalni?-

-Na most jól figyelj én sosem bocsájtanám meg magamnak ha valaki miatam nem lehetne szabad.Még ha demon is vagy te is élsz és én nem akarom elveni az életed.Inkább meghalok.-

-Te képes volnál eldobni az életed egy démonért?Na és mond a te boldogságodal mi lesz akkor?-

-Én nem számitok.-

Raiiel ezekután már nem mondot semit meglegyintette a szárnyát és elrepült.Gondolom rámhagyta a dolgot.Jobb is ez igy.Igyhát eldöntöttem hogy ezen a héten úgy fogok viselkedni mint mindig.Éltem a megszokot nyugott kis életem mindent úgy csináltam mint szoktam.

Szépen lassan kezdet letelni az az egy hét mindent elrendeztem amit kellet nem akartam gondot okozni senkinek.Egész héten nem láttam Raiielt de végig úgy éreztem mintha figyelne.Ez volt az utolsó napom tudtam hogy holnap meghalok.Mikor mentem hazafele az egyik zebrán megkellet áljak mert piros volt a lámpa.Elkezdtem gondolkozni hogy az élet is hasonló egyszer hirtelen meg kel álni.Mig ezen töprengtem rengetegen gyültek körém dehát ez érthetô hisz ez egy forgalmas utsza.Már elkezdtek lögdösödni is.Véletlenül valaki meglököt én pedig elvesztettem az egyensújom és egyenest a kocsi elé estem volna de valaki megfogot hátúl és elhúzott.Raiiel volt az.Egész héten nem láttam,de most megjelent elöttem, olyan boldognak éreztem magma.De aztán ránéztem és eszembejutott a szomorú arcáról hogy holnap meg kel haljak.Raiiel elengedet.Megköszöntem neki de ô nem válaszolt cask még szomorubb lett elforditotta a fejét majd megfordúlt és eltünt a tömegben.Már megint megmentette az életem.A lámpa zöldre váltott igyhát nem mentem utána.Mielött hazaértem volna úgy gondoltam teszek egy kis kitérôt.Elsétáltam egy parkhoz.Teljesen ki volt halva minden de nem is bantam hiszen úgyis magányra vágytam.Elkezdtem gondolkodni mindent átgondoltam.Feláltam hazamentem pihentem.Másnap mikor felkeltem rendet hagytam magma után.Mikora végeztem a takaritásal meg egyebekel már kezdet sötétedni.Igyhát elmentem abba a parkba amibe tegnap voltam.Mikor odaértem észrevettem hogy már megint kihalt de ez igy volt jó.Leültem az egyik padra vártam a halálom.Hátradöltem a padon az arcom az égfelé tartottam mecsugtam a szemem elkezdet esni az esô de nem béntam igy legaláb éreztem hogy még élek.Pedig én akartam ezt.Mig ott ültem és vátram a halálom gondolkoztam méghozé azon hogy még nem akarok meghalni meg hogy-hogy lehetek ilyen szerencsétlen hiszen most kaptam meg azt amit a csillagoktol kértem.Amit már anyira akartam végre szerelmes lettem valakibe méghozá egy démonba.Eddig még soha nem voltam szerelmes de legaláb most azért halok meg hogy az akit szeretek boldog legyen.Mig elmerültem az érzéseimben hirtelen arra lettem figyelmes hogy már nem esik rám az esô.kinyitottam a szemem és megláttam Raiielt.Csurom viz volt.Kinyitotta a szárnyait és felém tartotta hogy ne esen rám az esô.Egy kis ideig néztük egymást pont úgy mit mikor elöször.Ugyan azokkal az agodó szemekkel nézet bár most nem égszinkék de azért most is ugyanúgy lenyügözött.halkan szinte sutogva ezt mondta:

-Te meg mit csinálsz itt a szakadó esôben?-

-Várlak téged-

Megint nagy csönd lett.Csak az esôtt lehetett halani.Raiiel lehajtotta a fejét a hajárol gyönyörû ezüst csepekben hullot le az esô.Aztán hirtelen eltüntek a szárnyai.Újra ember lett.Lassan közelebb jött hozám és szorosan magához ölelt.Majd azt mondta:

-Nem baj ha még egy kicsit vigyázok rád?Nem maradhatnék még veled?-

-De én már megmondtam nem?Elhatároztam magam.-

-De nekem igy jó-

Már nem tudtam mit mondani elfáradtam Raiiel olyan jó meleg volt ahogy ölelt bár mindketten vizesek voltunk.Még az a nyári esô is olyan hidegnek tönt.Jópár ideig meg sem tudtunk szólalni csak egyszerüen úgy maradtunk.De bár maradtunk volna úgy örökre.Aztán hirtelen elált az esô.Amilyen hamar eleredt olyan hamar lett is vége.Raiiel hirtelen elengedet rám sem nézett felált és hátatforditott maj egy kicsit aréb ment.Felnéyet az égre és azt mondta:

-Te halod mit sug a szél neked?-

-Dehisz most nem is fúj a szél.-

Hirtelen megfordúlt újra kieresztette a szárnyait egy kicsit megsuhintota.Egy kisebb szelet csinált ami elhozta azt a kellemes illatott amit akkor éreztem mikor találkoztunk majd azt kérdezte:

-Na és most?-

-Még mindig nem.-

-Rendben akkor elmondom mit sug.Azt sugja hogy Szeretlek, ezért nem halhatsz meg.-

Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak mintha minden gond leszakadt volna a válamról.Még a könyem is kicsordúlt hiszen edig olyan magányos voltam hogy mág a halált is elválaltam volna.Nem tudtam mit mondani odamentem hozá, kinyújtottam mind a két kezem és jó szorosan megöleltem.Majd Raiiel azt mondta:

-Lehetek továbra is a te védô démonod?-

-Adig amegig csak akarod.-

És igy végre mindketen megtaláltuk azt amire a legjobban vágytunk.Ezentúl már nekem sem kell a csilagokat kérnem hisz amire mindig is vágytam azt most megkaptam.Remélem igy maradunk migy csak élünk.

*VÉGE*