BEKÜLDÉS
      KEZDŐLAP
      REGISZTRÁCIÓ
      BELÉPÉS
      TAGOK
      FÓRUM
_


Legtöbbet olvasott művek

      Népszerű Történetek
      Népszerű Versek
      Népszerű Idézetek
      Népszerű Humor
      Népszerű Chat beszélgetés
      Népszerű Dalszöveg
      Népszerű Mondókák
      Népszerű Felháborító
      Népszerű Vitatéma
      Népszerű Gondolatok
      Népszerű Vallás
      Népszerű Kritika
      Népszerű Iskolai jegyzetek
      Népszerű Egyéb

 

Összes kategóriák

      Történetek
      Versek
      Idézetek
      Humor
      Chat beszélgetés
      Dalszöveg
      Mondókák
      Felháborító
      Vitatéma
      Gondolatok
      Vallás
      Kritika
      Iskolai jegyzetek
      Egyéb

Webáruház bérlés

Weboldal készítés

Webshop készítés

Beklüdve: AlexaBaranyD / 2019.06.26 - 13:06 / tortenet - egyeb

 Elküldöm egy ismerősömnek

 Hozzáadom a kedvencekhez

 Hozzászólás küldése ehhez az íráshoz

Te és Ô és Én

Mindketten olyan különlegesek vagytok, hogy folyton azt kívánom, bárcsak mind a ketten az életem részei lehetnétek, így vagy úgy. Az egyik a szerelmem, a másik a múltam. Te olyan sokat bántottál és hazudtál. Ô sosem hazudott és mindig mellettem állt. Téged sosem érdekelt igazán egyetlen érzésem sem. Ô minden érzelmemet átélte. Ô mindig megértett és tudta mit mondjon, hogy minden jobb legyen. A barátom volt, annak hittem. Ahogyan Te is. Ô folyton két tûz között állt, mindig végignézte a harcainkat, és próbált mind a kettônk mellé állni. Mindig csak igazságot tenni. Aztán egyszercsak sok lett. Neked is, Neki is, Nekem is. Mindenkinek. Ô összezavarodott, Én is. Te nem tudtad mi játszódik le bennem, Ô sem. Még én magam sem. Te itt voltál mellettem már évek óta, együtt éltünk, boldoggá tudtál tenni, megnevettettél. De aztán jött Ô, és vele jöttek a gondok. Jól éreztem magam vele, nevettem, beszélgettem. Ôszintén a barátomnak hittem. Le se tudnám írni mit éreztem iránta. Valami különlegeset. Nem szerelem, az már megvolt az életemben. Valami egészen más, varázslatos de mégis olyan megmagyarázhatatlan. Aztán Te egyre kevesebb lettél nekem, Ô pedig egyre több. Te egyre többet hibáztál, Ô pedig egyre jobban állt mellettem.


Kiszerettem belôled, és úgy éreztem Ô az új igazi. Elhagytalak, többször is, és elmentem nagyon messzire. Több országra tôled, hogy ne találj meg. Vele...


Többé már nem volt a barátod. Az enyém lett. Mindenestül. Ô és Én eldobtunk Téged. Átvertünk és félre tettünk, mert azt hittük ez valódi. Ami közte és köztem van. De nemvolt az. Bármennyire is el akartuk hinni, nem volt az. Erôlködtünk. Ha már megtettük, legyen tényleg valódi. Szerettünk együtt lenni. Ô és Én mindenhová együtt mentünk. Kézenfogva, átölelve, utcán puszilkodva, simogatva. Együtt voltunk, egyedül, mindentôl és mindenkitôl távol. Azt akartuk, hogy mûködjön. Szerettük az együtt töltött idôt. Boldog volt, vidám, felszabadult és kellemes. A világ legkellemesebb érzése. Valami mégsem volt az igazi. A viselkedése. Gyanakvó volt és féltékeny. Elhitte, hogy Ô nekem nem is kell, hiába próbáltam hitegetni, hogy máskülönben nem lennék itt, ilyen messze mindentôl, vele. Hitegettem, hogy nekem nem kell más. Ô annyira jó. Én vele szeretnék mindent, idôvel. Vele szeretném leélni az életemet, tôle szeretnék gyereket és életem végéig Ôt szeretném ölelni, és neki mondani azt, hogy szerelmem. De nem hitt nekem. Sosem hitt nekem. Mindig azt hitte, hogy nekem más kell, egy jobb. Pedig nekem nem volt nála jobb. Nekem Ô volt a minden. A boldogságom. De Ô ezt nem hitte el és ez lett a végzet.


Megkerestelek téged. Hiszen Te mindig elhitted, hogy nekem már nem kell más. Ezért is játszadoztál olyan könnyelmûen. Ô megsebezte a szívemet, mert nem hitt nekem, és én tôled vártam a vigaszt. Azután elhagytam Ôt és hazajöttem, de egyáltalán nem voltam biztos semmiben. Hiányzott, hiányoztál. Mindketten az életem részei lettetek. A két legfontosabb része. Most hazajöttem, hogy gondolkozhassak. Össze voltam zavarodva, nem tudtam mit akarok. Mindkettôtöket. De azt nem lehet. Választani kell. Nem akartam. Nem bírtam. Én nem kerestelek téged, Ô elhagyott mert nem bízott bennem. Sírtam, zokogtam egy egész éjszakát. De már nem volt erôm többet bizonygatni és magyarázkodni. Vissza akartam menni hozzá. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez nem így lesz.


Egyedül éreztem magam, elhagyva. Nem érdekelt a világ, nem érdekeltek az emberek. Csupán csak nem tudtam mi lesz most. Mihez kezdjek?! Nem akarok nelküle lenni, de így vele sem.


Akkor Te megkerestél. Felhívtál, pedig nem akartam veled beszélni. Ôt akartam, de fordult a kocka. Most Ô hagyott el engem, és Te voltál mellettem. Te vigasztaltál. Tôled lett életkedvem. Azután találkoztunk. Minden olyan gyorsan történt. Én elmentem hozzád, és onnantól minden napot együtt töltöttünk. Te kezdted kitölteni azt az ûrt amit Ô hagyott maga után, ahogyan azelôtt Ô csinálta ezt miattad. Most Ô veszített el mindenkit. Engem, téged és a barátokat. A Ti közös barátaitokat. Pár hét alatt máris jobban lettem. Éreztem, hogy Te szeretsz és, hogy Te sohasem csinálnál ilyet. Te régen is elhitted minden szavamat, ahogyan most is. Átgondoltam mindent és úgy éreztem mégis Te kellesz nekem nem Ô. Ô nem bízott bennem és elhagyott. Pont akkor, amikor szükségem lett volna rá. Te pedig itt voltál. Vissza találtunk egymáshoz. Úgy éreztem szeretlek, megint. Boldog voltam és már nem akartalak soha többé bántani, ahogy Te sem engem. Te is átgondoltál mindent es rájöttél, hülye voltál. Többé már nem játszadoznál. Én pedig neked szentelem az egész életem.. Boldog és szerelmes voltam újra, de valami hiányzott. Valami, ami a mai napig hiányzik. Az a varázs, a vágy, a szabadság, amit mellette éreztem, Vele. Annyira mások voltatok és mind a kettôtökben volt és van valami ami kell nekem. Ez a dolog nem enged el engem. Minden nap harcolok. Magammal, az érzéseimmel és az emlékeimmel. Ô bennem él, Te pedig mellettem. Ô néha hiányzik, de már nem kellene. De bárcsak láthatnám néha, csak igazán messzirôl. Talán az út túloldalán egyszercsak felbukkanhatna, hogy lopva ránézzek. De csupán ennyi. Semmi több. Ha egyszer szembe jönne velem az utcán, nem tudom mit tennék. Elmennék mellette? Esetleg csak köszönnék és tovább mennék? Vagy beszélgetnénk? Fogalmam sincs, de kínos lenne.


Ô már nem az életem része. Nem teljesítette a vágyaim, az álmaim. Te pedig itt vagy, és ragyog a szemed amikor rám nézel. Boldog vagy, hogy a tiéd lehetek és én ezt viszonzom. Te vagy a gyermekem édesapja, Ô pedig csak egy emlék az elmémben. Egy varázslatos emlék, akitôl még mindig össze szorul a torkom és bekönnyezik a szemem. Akinek a hiánya néha éget, mégis félek tôle.


Te boldogságot adtál nekem. Egy életet. A világ legboldogabbja vagyok melletted. De amit Ô adott, az egy élmény. Egy nem mindennapi élmény, amit álmaimban talán újra élek nap mint nap. De ez már csak álom, és talán így a legjobb.



Megtekintések száma: 83

Értékelés küldése

Eddigi értékelések száma: 0

Sztori

Megfogalmazás

Összesített

0 pont

0 pont

0 pont

Értékelést, csak belépett felhasználó küldhet!

Utolsó 10 hozzászólás

Szeretnél hozzászólni ehhez az íráshoz?
Kattints ide a regsiztrációhoz, vagy ha már tag vagy, lépj be ide kattintva!

vissza a piszkozat.hu főoldalra

Copyright (c) piszkozat.hu 2008 - 2009

Adatkezelési jognyilatkozat    Kapcsolat    Szabályzat