BEKÜLDÉS
      KEZDŐLAP
      REGISZTRÁCIÓ
      BELÉPÉS
      TAGOK
      FÓRUM
_


Legtöbbet olvasott művek

      Népszerű Történetek
      Népszerű Versek
      Népszerű Idézetek
      Népszerű Humor
      Népszerű Chat beszélgetés
      Népszerű Dalszöveg
      Népszerű Mondókák
      Népszerű Felháborító
      Népszerű Vitatéma
      Népszerű Gondolatok
      Népszerű Vallás
      Népszerű Kritika
      Népszerű Iskolai jegyzetek
      Népszerű Egyéb

 

Összes kategóriák

      Történetek
      Versek
      Idézetek
      Humor
      Chat beszélgetés
      Dalszöveg
      Mondókák
      Felháborító
      Vitatéma
      Gondolatok
      Vallás
      Kritika
      Iskolai jegyzetek
      Egyéb

Webáruház bérlés

Weboldal készítés

Webshop készítés

Beklüdve: Irene_Croat / 2019.03.03 - 19:51 / tortenet - egyeb

 Elküldöm egy ismerősömnek

 Hozzáadom a kedvencekhez

 Hozzászólás küldése ehhez az íráshoz

Kimondhatatlan fájdalom

Kimondatlan fájdalom...
Emberi törvény, kibírni mindent


S menni mindig tovább,


Még akkor is, ha nem élnek már benned


Remények és csodák (Váci Mihály)
Egy pénteki nap volt. Október 1. Léna apja a munkaidô lejárta után jó néhány órával érkezett haza. Ez idô alatt az édesanyja tett-vett a konyhában, a vacsora már rég elkészült, s eközben a lányt ostromolta ideges kérdéseivel, amikre a választ mindketten nagyon jól tudták. "Hol van már az az ilyen meg olyan apád?". "Nagyon egyszerû. A kocsmában" - válaszolta volna legszívesebben a kicsi Léna, de helyette hallgatott. "Na csak egyszer érjen haza, majd adok én neki". Ismerôs zsörtölôdés, gondolta a kislány. Soha nem volt még belôle semmi, csak üres szavak. Késô délután megérkezett az apa is. Jó kedélyállapota és alkoholbûze mindent elárult. Az anya hagyta, hogy férje megölelje, azután pedig elé tette a vacsorát. A kislányt is hívta az apa a vacsora asztalhoz. Léna odacammogott, leült a székre és hangtalanul elkezdett falatozni. Már úgy tûnt, hogy elmarad a ma esti veszekedés, de végül kis késleltetéssel megtörtént. Amikor a vacsora befejeztével Léna a mosogatóhoz vitte a tányérját elejtette azt és eltört. Hirtelen pár másodperces dermedt csend után az apa felcsattant és dühösen kiabálni kezdett. "Pont olyan szerencsétlen vagy, mit az anyád. Neked muszáj mindig mindent elrontanod. Lódulj a sarokba" - utasította az apa a megszeppent Lénát, aki könnyes szemmel indult végrehajtani a parancsot. Az apa utána ment a hálószobába és bekapcsolva a tévét, elterült az ágyon. Az anya egy szót sem szólt, hallatszott, ahogyan a konyhában takarít. Egy óra múlva a kislány még mindig ott állt, egy-egy reklám között hallhatta még apja epés megjegyzéseit. Ki akart kérdezni a fürdôszobába, de az apa nem engedte. Az idô telt, a lány már alig bírta tartani magát, újból próbálkozott, de az apa csak annyit mondott, hogy pisiljen be nyugodtan. Léna odament az ágyhoz és letérdelve kért bocsánatot. Az apa nem engedett. Léna még kétszer ismételte meg az elôbbieket, mire az apa megkérdezte tôle, hogy "kit szeretsz a világon a legjobban?" A helyes válasz az volt mindig, hogy apát. Léna nyelt egy hatalmasat és könnyeit vissza folytva kinyögte az üres, szájából semmitmondó szót: apát. Egy "tünés innen, látni se akarlak" kijelentés után a fürdôszobába rohant. Hallgatózott, hogy édesanyja mikor megy ki a konyhából. Csak a konyhán keresztül juthatott el a saját szobájába, de nem akarta ôt most látni. Mikor végre sikerült belépjen a szobába magára zárta az ajtót és várt. Mikor megbizonyosodott róla, hogy mindenki alszik kimászott az ablakon és kijutva az utcára rohanni kezdett. Lábai dobogása visszhangzott üres utcákon és egy-egy kutya távoli csaholása. Elérve a közeli folyót Léna zilálva ült le a homokos partra. A csillagos eget nézte, miközben patakzottak a könnyei. Elôvett a zsebébôl egy kicsi noteszt és írni kezdett. Léna leírta mindazokat a szavakat, amiket sohasem mert kimondani. "gyáva", "utállak", "én a helyedben nem tudnék tükörbe nézni", "te sohasem állsz ki mellettem", "milye apa az ilyen", "ha lenne elég bátorságom az a tör már a szívemben lenne" Minden egyes lapot összetépett. Apró cafatokra szedte és hagyta, hogy a tomboló hullámok elnyeljék minden keserû fájdalmát, melyeket sós könnyei fûszereztek...



Megtekintések száma: 121

Értékelés küldése

Eddigi értékelések száma: 0

Sztori

Megfogalmazás

Összesített

0 pont

0 pont

0 pont

Értékelést, csak belépett felhasználó küldhet!

Utolsó 10 hozzászólás

Szeretnél hozzászólni ehhez az íráshoz?
Kattints ide a regsiztrációhoz, vagy ha már tag vagy, lépj be ide kattintva!

vissza a piszkozat.hu főoldalra

Copyright (c) piszkozat.hu 2008 - 2009

Adatkezelési jognyilatkozat    Kapcsolat    Szabályzat