BEKÜLDÉS
      KEZDŐLAP
      REGISZTRÁCIÓ
      BELÉPÉS
      TAGOK
      FÓRUM
_


Legtöbbet olvasott művek

      Népszerű Történetek
      Népszerű Versek
      Népszerű Idézetek
      Népszerű Humor
      Népszerű Chat beszélgetés
      Népszerű Dalszöveg
      Népszerű Mondókák
      Népszerű Felháborító
      Népszerű Vitatéma
      Népszerű Gondolatok
      Népszerű Vallás
      Népszerű Kritika
      Népszerű Iskolai jegyzetek
      Népszerű Egyéb

 

Összes kategóriák

      Történetek
      Versek
      Idézetek
      Humor
      Chat beszélgetés
      Dalszöveg
      Mondókák
      Felháborító
      Vitatéma
      Gondolatok
      Vallás
      Kritika
      Iskolai jegyzetek
      Egyéb

Webáruház bérlés

Weboldal készítés

Webshop készítés

Beklüdve: Irene_Croat / 2019.01.04 - 15:09 / tortenet - elvont

 Elküldöm egy ismerősömnek

 Hozzáadom a kedvencekhez

 Hozzászólás küldése ehhez az íráshoz

Emlékek utánad...

"Üldözô-e, üldözött-e, rab vagy zsrnok tudja régFöldi fiainak legfôbb üdve mégis a személyiség.Türhetô lesz minden élet, lényed amíg megmarad,Elbírsz minden veszteséget, amíg az vagy ami vagy." (Goethe)

Emlékek Utánnad...
Karen az ajtó elôtt állt. A nyitott ajtón keresztül nézte, ahogy az esôcseppek tócsákká gyûlnek össze az udvaron. Csak állt, és nézte, s közben szemeibôl hullottak a könnycseppek. Kezei és lábai remegtek, arcizmai megrándultak. A szívében érzett fájdalom teljesen elkezdett szétáradni testében. Még ahoz sem volt ereje, hogy összeessen. Csak állt, és nézett ki a fejébôl akár egy élô halott. Egyedül volt és úgy is érezet magát, hogy mindenki elhagyta. Az égbolt egyre sötétebb lett, a fekete felhôkben dúlt a háború. Egy egy villámlás hallatán teste reflexszerûen összerezzent, de nem félt, csak továbbra is nézett elôre és könnyeztek megállíthatatlanul ébenfekete szemei. Néha fázott, néha pedig melegség áradt szét testében. Nem tudta mióta állt már ott az ajtóban. Lehet, hogy már órák teltek el, de az is lehet hogy néhány perc csupán. Szinte megkövûlt ott az ajtónál. Valaki az utcaajtónát dörömbölt, és kiabálta a lány nevét. -Karen?! Hallassz?? Engedj be!- ismételte többször is egy férfi hang egyre türelmetlenebbül. Hangjából az aggodalom tükrözôdött de a lány meg se mozdúlt, csak nézett meg sem hallva a kiabáló hangját. A fiú türelme elfogyott és ugy döntött, hogy bemászik a kapun. Ruhája teljesen átázott az esôben, teste hideg volt, de aggodalomtól sápadt arca mögött felcsillantak a szemei mikor meglátta Karent. Nagy kô esett le a szívérôl. -Már azt hittem történt veled valami- mondta, és hûvös kezeivel a lány könnytôl forró arcához ért és magához húzta. A lány nem tudott megszólalni, sem pedig megmoccanni. A fiú eltolta magátol és újra közrefogta a két orcát. A két szempár közzé nézett keresve bennük Karent. -Vége. Hallod??" Karen... Vége. Mostmár minden rendbe fog jönni. A lány még mindig nem mozdúlt, csak nézett hatalmas szemeivel. A fiú kicsit megrázta a vállát.- Karen. Hallassz?! Nyugodj meg kérlek! Mondj valamit...-kérlelte, de továbbra sem hagyta el a lány száját egy árva szó sem. Végül egy eröltetett félmosolyra húzta a száját. Hirtelen összecsuklottak a lábai, de a fiúnak sikerült elkapni a törékeny testet, mielôtt a füldre zuhant volna. Bevitte egy szobába és az ágyra fektett. Vizes kabátját levetette magáról és addig ölelte a lányt míg remegése megszûnni látszott.-Vége-mondta ki halkan a lány és az ébenfekete szemekben kezdett felragyogni egy halvány reménycsillag, de még összerezzent a villámok hangos morajlásától, melyek ôrizték még az emlékeket, melyek már csak benne éltek...



Megtekintések száma: 37

Értékelés küldése

Eddigi értékelések száma: 0

Sztori

Megfogalmazás

Összesített

0 pont

0 pont

0 pont

Értékelést, csak belépett felhasználó küldhet!

Utolsó 10 hozzászólás

Szeretnél hozzászólni ehhez az íráshoz?
Kattints ide a regsiztrációhoz, vagy ha már tag vagy, lépj be ide kattintva!

vissza a piszkozat.hu főoldalra

Copyright (c) piszkozat.hu 2008 - 2009

Adatkezelési jognyilatkozat    Kapcsolat    Szabályzat