|
Anna néni kalapjai
Anna nénit, az apró, idôs asszonyt még Annuska korában repítette az élet Berlinbe. Ott családot alapított, német férje volt, de a gyerekáldás elkerülte ôket. Így is szépen , békességben, szeretetben éltek, míg az Annusból lett Anna néni meg nem özvegyült.
Az itt Budapesten maradt testvérek közül meghalt nagypapám, aki az ô legkisebb már árván felnôtt öccse volt. A testvérek nevelgették nagy-nagy szeretettel, amíg felnôtt nem lett. Így aztán erôs kötôdés alakult ki köztük.
Anna néni a szomorú hírre üzent nekünk, hogyha már Gyuri öccsét nem láthatja többet, legalább mi látogassuk meg, hogy családját megismerje.
Neki is vágtunk anyukámmal és unokanôvérével a hosszú utnak.
Berlinben találtunk egy már a 80-as évek végén járó idôs, nagyon takaros, kedves , jó humorú asszonyt, ki anekdotáival szórakoztatott minket.
Tudni kell, hogy a német hölgyek nagyon tipp-toppak voltak, és kalap nélkül utcára ki nem mentek volna.
Anna néninknek is sorakozott a szekrénye polcán jó néhány csinos, masnis, tollas kalap, melyekben a kávéházat látogatta barátnôivel.
Ezeknek a kalapoknak a történetét mesélte el nekünk.
Minden tavasszal vett a nagynéni egy új kalapot és odaállt a nagy tükör elé, igazgatta , mórikát benne és megállapította, hogy
- na még idén ezt megvetted magadnak Anna, de több kalapra már nem lesz szükséged.
Persze a év elszaladt , jött a következô tavasz, a télen elkopott kalap helyet csak kellett egy új és az idôs asszony megint beszélt magával a tükör elôtt:
-Anna, ez már tényleg a utolsó kalapod , amíg élsz ez már kitart neked.
Így ment ez sok - sok éven át, mert a mi kedves Anna nénink szerencsére jóval 90 év felett távozott, úgy hogy jó néhány kalapot elszaggatott még azzal a tudattal, hogy ez az utolsó lesz.
A berlini három hetes nyaralásunk nagyon szép volt, élveztük a nagy német rokonságot , a város látnivalóit és a szarkasztikus humorral megáldott nagynéni vendéglátását.
Emlékét megôríztük és az idôk folyamán sokat felemlegettük.
Közben engem is elkoptatott az élet és szintén az idôs hölgyek sorába kerültem.
Mostanság , ha lányomtól kapok egy -egy ruhanemût, nézegetem én is és elgondolkodom, ez lesz az utolsó, vagy szükség lesz még másikra ? Ilyenkor a tükörbôl visszakacsint rám Anna néni, fején félreállva új kalapjával, kedves, csintalan félmosolyával és elûzi a szomorú , bánatos gondolatokat, hiszen az életet így kell látni, humorral , még ha az a humor néha fekete is és bízni , hogy jövôre is lesz egy "utolsó" új kalap.
Megtekintések száma: 27
|
