|
A bohóc siralmai
I.
Azt hiszem értelek már,és ismerni kezdelek,
hogy milyen vagy te és minek nevezzelek.
Te nem tudsz szeretni!- csak egyet, ôszintén szeretni;
te nem tudsz csak egynek hûségben megmaradni.
Nem vagy te nimfómán kéjelgôs perszóna
de nem is vagy mint angyal az álmomban.
Ha megjelennek régi arcok, engem eltolsz
mint szennyest, és mint egy megunt rongyot.
Aztán ha már elcsitul körülötted újra a világ
És minden a régibe újra vált át.
Elôveszed megint kedvenc rongyodat
És oda lököd neki kegyelem csontodat.
II.
Szegény bohóc, szegény pára!
Megszülettem a világ búbánatára.
Lelkem teli fájdalommal, szívem már csak cafatokban.
És mosolygós maszkom mögött,
Keserû könnyeim zokogva öntöm.
Nem láthatja senki e szomorú szemeket,
nem láthatja senki össze tört szívemet.
Mindez csak jelmez amit látni engedek,
de a jelmez alatt márcsak épphogy lélegzem.
Könyörülj rajtam mert mostmár tudod
hogy szívem csak temiattad dobog
Ha a halálom akarod, akkor vissza se nézz!
Hagyd a bohócot ne vedd el büszkeségét.
Hadd, hogy mosolyogva lépjen a nem létbe.
Ne töröld le orcájáról azt a szép festéket,
hagyd meg neki, hogy legyen becsületére.
Megtekintések száma: 76
|
