BEKÜLDÉS
      KEZDŐLAP
      REGISZTRÁCIÓ
      BELÉPÉS
      TAGOK
      FÓRUM
_


Legtöbbet olvasott művek

      Népszerű Történetek
      Népszerű Versek
      Népszerű Idézetek
      Népszerű Humor
      Népszerű Chat beszélgetés
      Népszerű Dalszöveg
      Népszerű Mondókák
      Népszerű Felháborító
      Népszerű Vitatéma
      Népszerű Gondolatok
      Népszerű Vallás
      Népszerű Kritika
      Népszerű Iskolai jegyzetek
      Népszerű Egyéb

 

Összes kategóriák

      Történetek
      Versek
      Idézetek
      Humor
      Chat beszélgetés
      Dalszöveg
      Mondókák
      Felháborító
      Vitatéma
      Gondolatok
      Vallás
      Kritika
      Iskolai jegyzetek
      Egyéb

Webáruház bérlés

Weboldal készítés

Webshop készítés

Beklüdve: Damien_S. / 2018.09.03 - 00:48 / tortenet - erotika

 Elküldöm egy ismerősömnek

 Hozzáadom a kedvencekhez

 Hozzászólás küldése ehhez az íráshoz

Flame - Túlélni 1. fejezet

1.



- Jack, ez egy mentôautó, itt nem csinálhatjuk!


- Négy napja váltjuk egymást otthon, pont leszarom, mit lehet és mit nem!


- Jack…


- Fogd be inkább és zárd le az autót! - morogta fülébe szerelmesen, miközben kezei már becsúsztak egyenruhájának inge alá, s ujjai megcirógatták bôrét. Libabôrös lett az érintéstôl, teste megremegett a vágytól, s az adrenalinszintje is szép lassan megemelkedett, ahogy lenyomta a gombot az oldalajtón. Még sosem szeretkezett munka közben a férfival, fôleg nem a szolgálati autójuk hátuljában, ahol alig több mint fél órája még valakinek az életéért küzdöttek társaival együtt. Azóta már kitakarította az autót, csak a papírmunkák maradtak, mikor Jack megjelent mellette. Kivételesen mindketten szolgálatban voltak aznap. Ritka pillanatok egyikének számított ez, hiszen rendszerint váltott mûszakot láttak el, vagy hol egyikük, hol másikuk maradt bent lenyomni még egy tizenkét órát, így érthetô volt párja hevessége, ám ô mégis zavarba jött meglett férfi létére.



***



Három éve ismerkedtek meg egy tömegbaleset alkalmával. Még csak akkor került az ötvenötös egységhez és rögtön a második munkanapjára kijutott az effajta káoszból. Jack ekkor már két éve szolgált ebben a körzetben rendôrként. Persze a kapcsolatuk kezdete nem volt zökkenômentes. A férfi, mint ahogy az szokás volt arrafelé, kollégái segítségével tervet eszelt ki, hogy megtréfálják az újoncot. Ez amolyan beavatásnak számított náluk, melyen mindenki átesett, mikor az ötvenötös egységhez került. Kora délután volt és egy viszonylag csendes nap végéhez közeledtek, a többiek vagy a pihenôben nézték a tévét, vagy kint kosaraztak az udvaron vegyes csapatokat alkotva. Neki nem volt kedve egyikhez sem, így magához vett néhány tisztítószert, felmosóvödröt és rongyot, majd nekiállt kitakarítani az autót. Szeretett ilyesmivel foglalatoskodni, szerette, ha az, amivel dolgozik, mindig rendben van annak ellenére is, hogy sosem volt rendmániás. Már épp végzett a felmosással, mikor Jack másik két társa kíséretében bekötött kézzel megjelent az autónál. Nem is gondolkodott. Nem törôdve a friss felmosással ugrott be az autóba táskájáért, hogy azonnal el tudja látni a férfit, ám mikor a konyharuha lekerült annak kezérôl és kutya baja sem volt, ráadásul mind a hárman röhögni kezdtek rajta hangosan, elfogta a düh. Jackhez vágta a konyharuhát, majd egy egyszerû mozdulattal felkapta a vödröt a földrôl és nyakon öntötte a három férfit. Mindannyiuk arcára döbbenet ült ki és még Jack is mozdulatlan bámulta távolodó alakját, pedig neki mindig volt valami frappáns válasza mindenre.



Persze nem kellett azért félteni Jacket sem. Mihelyst felocsúdott elsô döbbenetébôl, morogva indult meg a srác után, hogy alaposan beolvasson neki, ám a pihenôben nem találta, így levéve magáról szolgálati kabátját megindult az emeletre, hogy lezuhanyozhasson legalább. Utálta a fertôtlenítôk szagát és most is szabadulni akart tôle minél elôbb. Levetette magáról vizes gönceit, majd egy törülközôt dobva vállára belépett a zuhanyzóba. Nem gondolta volna, hogy itt fut bele újra az újoncba, ám mikor megpillantotta annak formás hátsóját és izmos hátát a szemközti zuhanyzóban, egy laza mozdulattal magukra zárta a fürdô ajtaját. Jinnek persze sejtelme sem volt a közelgô veszedelemrôl, ennek az alig huszonöt éves srácnak eszébe sem jutott, hogy a kinti incidensnek még folytatása lehet.




Jin a maga nemében vonzó, fiatal férfinak számított, a szülei még törzsgyökeres japánok voltak, ô azonban már Amerikában látta meg a napvilágot, s bár sosem járt családja szülôföldjén, kiválóan beszélte mindkét nyelvet. Fontosnak tartotta megismerni azt a kultúrát is, szülei pedig igyekeztek neki minél többet mesélni az otthoni szokásokról. Jinen persze látszódott a japán vérvonal minden sajátossága annak ellenére is, hogy anyja már félvérként született. Alig volt százhetven centi magas, s fekete, félhosszú haját általában copfba fogva hordta, mikor dolgozott, sportos testalkata pedig vonzóvá tette ôt a nôk körében. Már a fôiskolán is rengeteg lány figyelmét felkeltette, csakhogy Jint sosem érdekelték a nôk. Jack vele ellentétben jól megtermett, vérbeli amerikainak számított, a száznyolcvanöt centi magasságához közel száz kilónyi izom tartozott mesterien kidolgozva és rövidre nyírt, barna hajával a tipikus szívtiprók táborát népszerûsítette.



A férfi elhatározta, mikor elfordította a kulcsot a zárban, hogy megleckézteti az újoncot. Sérelmezte, hogy a srác nem értette meg a viccet és még jobban sérelmezte, hogy egy egyszerû mozdulattal megszégyenítette ôket, hiszen ô annak élte meg, hogy a felmosóvödör tartalma a nyakukban kötött ki. Míg társai a döbbenet után csak jót röhögtek az egészen és elismerôsen bólogattak egyetértve abban, hogy Jin az elsô olyan újonc, aki vissza mert vágni nekik valamivel, de Jack más volt ilyen szempontból, a társai pedig ráhagyták.



Halk léptekkel közelítette meg a mit sem sejtô srácot, s mikor kellô közelségbe ért hozzá, egyszerûen megragadta nyakánál fogva, majd a falnak préselte. Dühös volt még mindig, meg akarta alázni a kezei közül szabadulni próbálót és nem érdekelte, mi lesz a következménye. Fújtatva, hangosan a srác fülébe szuszogva simított végig annak oldalán szabad kezével, s ujjait feneke partjai közé csúsztatta. Jin összerezzent és még hevesebben igyekezett szabadulni, ám Jack jóval erôsebb volt nála és sokkal magabiztosabban tartotta ôt a falnak szegezve, mint amilyennek az kívülrôl látszódhatott. A férfi élvezte, hogy a srác szûkölve igyekszik menekülni, ám nem volt hajlandó megállni, még nem, csak még jobban a falhoz préselte testével ôt, míg hüvelykujját testébe csúsztatta, s ahogy lassan mozgatni kezdte kezét, úgy ingerelte vele egyszerre heréit és farkát is. Jin megrémült, kétségbeesetten küzdött azért, hogy Jacknek ne legyen könnyû dolga, de a természettel képtelen volt harcolni, s csakhamar beterítette a csempét forró spermájával. Jack elégedett volt magával, s eleresztve ôt kicsit hátrébb lépett.


- Ez gyorsan ment - jegyezte meg némi gúnnyal hangjában, még mindig a srácot mustrálva, ám arra nem számított, hogy Jin most sem hagyja tettét szó nélkül. A srác dühtôl kipirul arccal fordult hirtelen a férfi felé, majd képen törölte öklével. Jack a meglepetéstôl a földre huppant, s csak döbbenten, állát masszírozva meredt az elôtte álló, dühtôl remegô Jinre.


- Önzô, arrogáns, beképzelt fasz! - sziszegte a szavakat amaz, majd egyszerûen faképnél hagyta a férfit.



***



Átlagos, csendes vasárnap délelôttnek indult az egész. Már nem volt az a forróság, mint pár napja, de még így is kellemesen meleg idô ígérkezett. Egész nap nyugalom volt szerencsére néhány kisebb riasztást leszámítva, így a pihenô kanapéján elnyúlva, könyvet olvasva igyekezett lefoglalni magát. Jack valahol az udvaron lézengett a többiekkel, neki azonban nem volt kedve kimenni. Nem igazán érezte jól magát már két napja, de a világért sem vallotta volna be ezt senkinek. Még a férfinak sem, aki nem értette a viselkedését, ám nem vetette ezt a szemére. Sokat dolgoztak az elmúlt idôszakban mindketten megint, így azzal nyugtatta magát, hogy Jin csak fáradt, ezért hát hagyta ôt pihenni. Csak a mûszak végének közeledtével tért be a pihenôbe, hogy ránézzen társára, aki bár nem mélyen, de békésen szundikált elnyúlva a kanapén. Nem akarta nagyon zavarni, ám kíváncsisága erôsebb volt annál, mintsem egyszerûen otthagyja a srácot, így óvatosan letelepedve mellé kezét Jin homlokára csúsztatta. A srác megborzongott hûvös érintésétôl és láztól csillogó tekintetét Jackre emelte, mire az elhúzta száját.


- Miért nem mondtad, hogy beteg vagy? - vonta kérdôre a srácot.


- Mi változott volna? - kérdezte amaz felülve. Nem volt éppen jól és ez nem csak szemén, de mozgásán is látszódott.


- Megértettem volna, miért viselkedsz úgy, ahogy.


- Ne haragudj. Nem szeretek gyengének tûnni - próbált érvelni, mire Jack csak felnevetett, majd belé karolva segítette ôt fel a kanapéról és kísérte el a mosdóig.


- Még mindig hülye vagy - közölte vele lazán. - Hozzak valamit?


- A táskámat.


- Megleszel addig?


- Meg - válaszolta. Amint végzett odabent, s kicsit megmosta arcát, hogy hûtse azzal is a testét, visszatért a pihenôbe és ismét leült a kanapéra. Nem kellett sokat várnia a férfira, az csakhamar kezében Jin táskájával tért vissza és letette mellé azt. A srác azonnal túrni kezdett fecskendôért, s amint megtalálta, vattát és fertôtlenítôt is vett elô hozzá. Jack egyelôre nem szólt semmit, úgy gondolta, Jin szól neki, ha segítségre szorul, ám mikor látta, hogy a másik már sokadjára küzd meg azzal, hogy lefertôtlenítse az injekció helyét, csak egy rosszalló pillantást intézve felé kivette kezébôl a vattát, majd letörölgette a bôrt, miközben szabad kezével megtartotta a férfi ingét, míg az magába döfte a tût.


- Bevezetjük elôjátéknak - jegyezte meg halvány mosollyal, miközben eligazgatta a ruhát Jinen.


- Inkább kihagynám - morogta, mialatt elpakolt, majd elôtúrta zsebébôl cigarettáját és megindult kifelé.


- Nem biztos, hogy most dohányoznod kéne - jegyezte meg neki csendesen, de követve ôt kifelé.


- Rosszabb úgysem lehet ennél - állt meg a fal tövében Jin és meggyújtotta cigarettáját. Jack is elôhúzott egy szálat sajátjából. Ô lényegesen erôsebbet szívott, mint a férfi, de jóval kevesebbet is nála.


- Jin, mi a baj? - kérdezett rá végül. - Napok óta furcsán viselkedsz.



- Fáradt vagyok - ismerte el a másik csendesen a tájat bámulva.


- Hamarosan vége a mûszaknak, hazamegyünk és lefekszel, holnap pedig nem akarom meglátni, hogy kimozdulsz az ágyból.


- Azt hiszem, nem fog kelleni könyörögnöd érte - mosolyodott el végül halványan.


- Nagyon rosszul érzed magad? - döntötte fejét a srác homlokának és megsimogatta arcát.


- Már jobb.



Ezután nem szóltak egymáshoz, csendben fogyasztották el cigijüket, majd visszatértek a pihenôbe. Lassan akart eltelni az a másfél óra, ami még hátravolt a mûszakból, de végül letelt, még ha nehezen is. Jack most nem hagyta Jinnek, hogy kitakarítsa az autót, hogy molyoljon még jó egy órát odabent, mire elindulhatnak és kivételesen ô sem öltözött át civilbe, csupán fegyverét tette el, ahogy mindig is szokta, gondosan ügyelve minden részletre. Elôször kiszedte a tárat, majd a golyókat is kiürítve belôle azokat a szekrény tetejérôl levett páncéldobozba pakolta egy külön fakkba, végül leellenôrizte a pisztoly csövét is, nem maradt-e benne kósza golyó, s azt is belefektette a fémkazettába, lezárta kulccsal, majd elzárta szekrényébe. Jin ezalatt a pihenôben várakozott elszöszmötölve még néhány papírral, s amint a férfi megjelent, halvány mosoly ült ki arcára. Fáradt volt, ezt mindenki láthatta rajta, ám ahogy eddig is mindig, most is tartotta magát. Jack elvette tôle a táskát, majd Jin derekát átkarolva indultak el a kocsihoz, hogy alig húsz percnyi kellemes autókázást követôen végre elmondhassák, hazaértek és pihenhetnek. Jin persze most is szokatlanul csendes volt, csak bámult kifelé az ablakon, mint aki teljesen máshol jár gondolatban, ám a mellette ülô férfi úgy határozott, már nem hagyja ennyiben a dolgot, inkább rákérdez, mi aggasztja ennyire fiatal társát.


- Csak elbambultam - válaszolta amaz elmosolyodva. - Eszembe jutott, hogyan ismerkedtünk meg - tette még hozzá gondosan, ám arcáról nem tûnt el a mosoly, bár az elôzmények nem éppen voltak zökkenômentesek, mégis egyikük sem bánta meg azt, hogy végül hagyott esélyt a másiknak.


- Ne is mondd! - nevetett fel Jack, miközben kihúzódott a szélsô sávba. - Nem hittem volna, hogy eljutunk ide.


- Én sem, fôleg amilyen arrogáns pöcs voltál - kuncogta el magát Jin is.


- Kész szerencse, hogy csak voltam - kontrázott rá a férfi.


- Nem-nem, még mindig az vagy, csak már nem velem - incselkedett vele még mindig széles vigyorral az arcán.


- Csak érjünk haza, megmutatom én neked, mennyire vagyok pöcs és arrogáns - fenyegette meg a mellette ülôt játékosan.


- Ha lesz rá idôm, megígérem, rettegni fogok - nevetett fel amaz, mire Jack a fékbe taposva tette ki az autót az út szélére. Jin nem tudta eldönteni, minek köszönheti ezt az egészet, aztán hirtelen tört rá a felismerés: Jack mégsem várja meg, hogy hazaérjenek. - Csak vicceltem - próbált mentegetôzni hasztalan, mert a férfi már eldöntötte, hogy addig nem indul tovább, míg meg nem kapja, amit mindennél jobban akar.


- Vicceltél, mi? - kérdezett vissza ravasz félmosollyal, s egészen közel hajolt Jinhez, végül megcsókolta hosszan, szerelmesen, majd miután ajkaik elváltak, ismét beletaposott a gázba. Újra csend telepedett közéjük, ám nem sokáig élvezhették a nyugalmat, mert amint bekanyarodtak abba az utcába, ahol közösen bérelt lakásuk volt, valóságos rémálom fogadta ôket. A szomszédos bérház több emeletén is lángok csaptak ki az ablakon bevilágítva ezzel az utcát, ráadásul a tûz kezdett átterjedni az ô háztömbjükre is. Az utcán emberek igyekeztek vödrökkel vizet locsolni a tûzre hasztalan. Nôk sikítoztak, fejetlenség és káosz uralkodott az utcán és egyetlen tûzoltó sem volt még a helyszínen. Jack nem gondolkodott sokáig, rendôrként nagyon is jól tudta, mit kell tennie és Jinnek sem volt kétsége afelôl, hogy nekik kettejüknek mindent meg kell tenniük azért, hogy biztonságba helyezzék az embereket és ellássák azokat, akik megsérültek. Éppcsak ki tudtak szállni az autóból, mikor robbanás rázta meg az egyik emeletet, egy nô pedig kétségbeesetten rohant oda hozzájuk és zokogva könyörgött azért, hogy hozzák ki a lányát, mert az bent rekedt.



Ismerték a nôt, mindig kedves volt velük, sokszor vitt nekik süteményt is, amit együtt készítettek a kislánnyal. Jin imádta Emilyt, a hat éves kislány szerette ôket, sokszor nézett be hozzájuk, mikor a szomszéd néni gondjaira volt bízva, mert anyja dolgozott, de akadt olyan is, hogy ôk vigyáztak rá. Szívesen tették, hiszen Emilyre figyelni sosem volt teher, számukra legalábbis nem és tudták, hogy a nô mindent megtesz azért, hogy tisztességesen fel tudja nevelni lányát, hiszen csak ketten voltak egymásnak. Emily apja még a lány megszületése elôtt lelépett magára hagyva az anyját. Azóta se tudni, hol van. A nagyszülôk persze egy darabig segítették lányukat, ám mindketten öregek és betegek voltak, így végül az asszony egyedül maradt az akkor még alig két éves kislánnyal. Jack és Jin akkoriban költöztek a házba, a nô éppen munkanélküli volt, nehézségekkel küzdött, alig bírta fizetni a lakbért és enni adni kislányának. Egy percig sem volt kétséges a két férfi számára, hogy mindent megtesznek azért, hogy az asszonynak segíteni tudjanak. Csakhamar állást szereztek neki, ugyan nem a legjobbat, de legalább munka volt, és alig kellett egyedül hagynia a kis Emilyt. A nô náluk dolgozott az állomáson takarítóként.



Jack nem gondolkodott túl sokat azon, mit is kellene tennie. Emily fontos volt az ô számára is, nem volt kétséges hát, hogy bemegy érte a házba, melynek felsô szintjeire már átterjedt a tûz és haladt lefelé. Eltolta magától az asszonyt, ezzel adva ôt át Jinnek, a nô csak zokogott markolva a fiatalabbik férfi karját, míg Jin aggódva pillantott társára, próbálva elhitetni magával, hogy ez az egész nem más, mint egy rossz álom, ám akárhányszor behunyta szemét és nyitotta ki, a kép nem változott.


- Mégis mi a fenét akarsz csinálni?


- Kihozom Emilyt!


- Jack! Mindjárt itt vannak a tûzoltók!


- Nincs annyi idônk, Jin, te is tudod! Ki kell hozni Emilyt, mielôtt késô lesz!


- Veled megyek! - erôsködött a srác, miközben Jack megszabadult kabátjától, majd kikapva az egyik vödröt az ott segédkezôk kezébôl magára borította annak tartalmát, hogy rögtön utána félrehajítsa és egy újabbért nyúljon. Kabátját is leöntötte egy adag vízzel és magára terítette. Elszánt volt, mint talán eddig még soha.


- Itt maradsz! Készülj fel rá, hogy Emilyt ellásd! - jelentette ki ellentmondást nem tûrô hangon, azzal elindult az épület felé.



Jin sosem érezte magát annyira tehetetlennek, mint abban a pillanatban, mikor meglátta eltûnni Jacket a lángoló épületben, mégis úgy tett, ahogy a férfi kérte tôle. Ledobta kabátját a földre, majd ráültette az asszonyt, ô maga pedig a kocsihoz rohant táskájáért. Retteget attól, mi lesz, ha Jack nem jut ki az elôttük tornyosuló pokolból. Félt, hogy mi lesz, ha társa bent ég, neki pedig szembe kell néznie azzal a ténnyel; elvesztette ôt, míg ô tehetetlenül állt kint és csak várt. Teltek a percek, lassan, mintha legalábbis megállt volna az idô abban a pillanatban, hogy Jack belépett a bérház ajtaján, a félelem pedig olyan rémképeket gyártott elméjében, melyektôl a hideg borzongás futkosott hátán. Újabb robbanás rázta meg a szomszédos épületet, Rosie, Emily anyja ismét felzokogott az idôközben melléjük keveredett Kathy mama karjaiban, ô maga pedig összerezzent. A hányinger kerülgette az idegességtôl a fiatal férfit, félt és aggódott, de végre megérkeztek a tûzoltók is.



A hôség elviselhetetlen volt Jack számára, ráadásul a füst sem könnyítette meg a haladást, ám ô elszántan indult meg a lépcsôk felé. Fogalma sem volt arról, hol keresse a kislányt, csak abban volt biztos, hogy Emily nincs a másodikon, ahol ôk laktak, mert akkor biztonságban lenne már lent édesanyjával, ám még volt azon felül négy emelet. Nyomasztó hôség áradt a falakból, a fa szerkezetek recsegtek, pattogtak, ahogy a tûz igyekezte bekebelezni az egész épületet és mindent elpusztítani, amit lehetett. Lassan tudott csak haladni, minden lépését alaposan megfontolta, mert ki akart jutni a pokolból és ki akarta vinni Emilyt is. Már a negyedik emeletet kutatta át folyamatosan a kislány nevét kiabálva, ám itt sem jött válasz sehonnan, hiába fülelt, de nem ment tovább anélkül, hogy körbe ne nézett volna alaposan. Nem lehetett benne biztos, hogy a kislány még magánál van, ezért nem bízott semmit a véletlenre, ám csak akkor indult tovább, mikor már nem látott semmi reményt arra, hogy Emily azon az emeleten bujkál. A következô szinten sem járt sikerrel, csak a füst és a hôség növekedett egyre jobban, ahogy közeledett ahhoz a szinthez, ahova már a tûz átterjedt. Hallotta a szirénák hangját ô is, s tudta jól, nincs sok ideje, ha a tûzoltók megkezdik az oltást, a felszálló füst miatt sokkal nehezebb dolga lesz, így meggyorsította lépteit.



Eközben odalent sorra érkeztek meg a hivatalos szervek is. Rendôrök, Jack társai és mentôsök is. Jin az egyikükre bízta Emily anyját, majd a tûzoltóparancsnokhoz sietett.


- Jack bent van az épületben, Sam! - hadarta el. - Bement Emilyért, a szomszéd kislányért!


- Hogy az a… Ne ind…! - kiáltott volna rá kollégáira, ám már késô volt, megkezdték az oltást. Jin megmerevedett a félelemtôl. Hosszú pillanatokig csak bámulta, ahogy a tûzoltók megkezdik az oltást folyamatosan locsolva a ház felsô szintjeit.


- Jin! Jin! - rohant oda hozzá Kathy mama.


- Történt valami Rosieval? - kérdezte aggódva, mert az idôs asszony még idegesebbnek tûnt, mint amikor otthagyta ôt a nôvel. Remélte, hogy nincs semmi komoly baj, hiszen Emilynek már csak a nô maradt, így már nyúlt is azonnal táskájáért.


- Emily… Itt van, biztonságban, Jin…! Nem maradt az épületben! - Hidegzuhanyként érte ôt, amit Kathy mama mondott, s hirtelen levegôt is elfelejtett venni. - Jin! Jin! - rángatta meg karját a nô, ô pedig levegô után kapva ijedten fordult a tûzoltóparancsnok felé és torka szakadtából üvölteni kezdett.


- Ki kell ôt hoznunk onnan! Ki kell hoznunk Jacket! - kiáltotta és már szaladt is az épület felé, ám ketten elkapták ôt hátulról és igyekeztek a földre teperni. - Eresszetek! Jack bent van! Ki kell hozni! Jack!


- Nem tudunk bemenni! Hatalmas a füst és mindjárt beomlik az épület! - szólt rá az egyik tûzoltó.


- Nem! Nem! Nem! Jack bent van! - próbált küzdeni hasztalan, az épület pedig nem sokkal késôbb hatalmas robajjal beomlott, ahogy arról már a tûzoltók is tájékoztatták.



***



Életében elôször Jack feladta. Ô, aki mindig is tartotta magát ahhoz, amit megígért vagy elhatározott, most tehetetlennek érezte magát. Nem látott egy szemernyi esélyt sem arra, hogy sikerül megtalálnia Emilyt, s a hôség is egyre elviselhetetlenebbé kezdett válni körülötte. A füst elhatalmasodott az épületben, ahogy a tûzoltók odalentrôl megkezdték az oltást, ám ô ki akart jutni onnan. Nem érdekelte, hogyan, csak Jin járt a fejében, az, hogy még nagyon sokáig együtt akar lenni vele, kirándulni, ahogy azt eltervezték már hónapokkal ezelôtt, pihenni, mely mindkettejükre ráfért már, így megindult lefelé a harmadik emeletrôl. Nem tudta, mi vár rá a többi szinten, csak azt érezte, hogy a rajta lévô pléd már nem igazán védi meg a hôségtôl, hiába locsolta le vízzel egy bô negyed órája. Jack most már a saját életéért küzdött, nem jutott túl messzire azonban, a füst a másodikon sokkal nagyobbnak bizonyult, mint egy emelettel feljebb, így a férfinek sürgôsen döntenie kellett; vagy megvárja az oltás végét egy biztonságos zugot keresve magának, vagy nekivág a hátralévô két emeletnek megkockáztatva azt, hogy megfullad, mielôtt kijuthatna az épületbôl. Nem volt kérdéses egy percig sem, mit választ. Hátán az éppen csak nedves pokróccal visszarohant a harmadikra, s berúgva a jobb oldali lakás ajtaját egyenesen a legszélsô szobához indult. Nem kísérletezett már azzal, hogy újra benedvesítse a plédet, szinte azonnal az ablakhoz szaladt, mely pechjére az udvarra nézett, majd miután kitörte azt, arrébb lökdöste a bútorokat és a takarót teljesen magára tekerve telepedett le a fal tövébe a sarokba. Nehezen kapott már levegôt így is, hiába fogta az orra elé ruháját is, hogy megszûrje a füstöt, s bár remélte, itt biztonságban van, hamar rá kellett jönnie, tévedett, mert az ajtó alatt percekkel késôbb lángok kúsztak be és komótosan falni kezdték a fa szerkezetet.



És Jack most elôször életében félt attól is, hogy nem jut ki innen, hogy soha többet nem láthatja Jint, mert ez a forró és hatalmas démon ugyanúgy fogja ôt is felemészteni, mint az ajtót; lassan és élvezettel, mert bár tudta, hogy a tûz nem holmi lény, mely rendelkezik némi intelligenciával, vagy állatias ösztönnel, most az életéért vívott csatában mégis szörnynek tûnt a szemében. Pusztító démonnak, amelyik kioltja az emberek életét válogatás nélkül, kegyetlen és lassú, kínszenvedéses halált hozva magával.



Jack sosem volt vallásos férfi, bár szülei megkeresztelték és míg gyerek volt, vasárnaponként templomba is járatták, ám ahogy kamaszodott, mint minden korabeli fiú, inkább lógott ô is a barátaival valamelyik parkban, mintsem engedjen szülei akaratának, a mai nap azonban sok mindenrôl megváltoztatta a nézetét, s bár továbbra sem tervezte, hogy jó keresztényhez méltón majd kevéske szabadidejét a templomban tölti, megfogadta magának, ha kijut a házból, ellátogat valamelyik külvárosi kis templomba egy mise erejéig, ahogy azt is megfogadta, hogy ránéz szüleire, akiket azóta nem látott, mióta Jinnel összeköltöztek. Anyja ugyan megbékélt azzal a helyzettel, hogy a fia sosem fogja ôket unokával megörvendeztetni, hogy sohasem dicsekedhet majd azzal, hogy az ô fiának milyen gyönyörû felesége van, ám apja ezen nem tudta túltenni magát, még az után sem, hogy egyik alkalommal fiuk párjával az oldalán állított be a szülôi házba. Hatalmas veszekedés kerekedett abból az egyszerûnek induló családi ebédbôl, olyan, amely után még hetekig hallgatta anyja zokogását a telefonban is, mivel apja nem csak ôt alázta meg és tagadta ki, de a saját feleségével sem volt hajlandó egy szót sem váltani egészen addig, míg az asszony meg nem ígérte neki, hogy minden kapcsolatot megszakít a fiával. Persze Liliannat sem kellett félteni, mikor az öreg Jack éppen nem volt otthon, mert régi bajtársaival horgászni mentek pár napra, mindig felhívta fiát, hogy megtudja, mi van azóta velük, karácsonykor pedig rendszerint küldött egy csomagnyit nekik abból a házisüteménybôl, melyet Jack gyerekkora óta imádott.



Szép emlékek jutottak eszébe abból az idôbôl, mikor még gyerekként apjával közösen mentek ki pecázni a közeli tóra és ô, a kis Jack kifogta élete elsô és egyben legkisebb halát is. Emlékezett arra, apja milyen jót nevetett azon, mikor hatalmas küzdelem árán a partra húzta az alig tíz centis élôlényt, s mely utána pár napig egy nagyobb befôttesüvegben tengette életét az íróasztalán. Hiányoztak neki ezek a dolgok, hiányzott a családja, mindamellett, hogy Jin tökéletessé tette a mindennapjait.



Hangos, ropogásra emlékeztetô zaj rángatta ki ôt gondolatai közül, vissza abba a szobába, a füstbe és forróságba, ahol csapdába esett, majd a plafonra szegezte tekintetét, mikor az elsô adag vakolat a lába elé zuhant. Ösztönösen mozdult, pedig már maga sem tudta, mi mozgatja, mi az, ami még mindig küzdésre bírja annak ellenére is, hogy szinte biztosra vette, már nem jut ki élve ebbôl a lángoló pokolból. Elôre lendült, egészen a szoba közepén álló, viszonylag masszív dohányzóasztalig, s abba a sarokba tolta, ahol eddig ô maga kuporgott, végül bebújt alá, épp csak az utolsó pillanatban, mikor is a mennyezet hatalmas robajjal beomlott.



Már csak a mentôben tért magához egy röpke pillanatra. Maszk volt a száján, ám még így is nehezen kapott levegôt, s látása és hallása sem volt tökéletes. Minden egyes hang távolinak tûnt, még Jin is és egy szavát sem értette a srácnak, akit annyira imádott. Nem érzett fájdalmat, a légzésen kívül minden annyira egyszerû volt, mintha semmi sem történt volna vele, pedig tudta, hogy valami nincs rendben, érezte és látta is Jin arcán, mikor rápillantott, ám képtelen volt mozdulni, a nyakmerevítô és a vákuumágy nem engedte, aztán újra elnyelte a sötétség. Mindig úgy képzelte, hogy ha meghal, vagy olyan állapotba kerül, ami ahhoz közeli, akkor a filmekben látottakhoz hasonlóan majd neki is fény jelenik meg, amelyben ott várja ôt Ann néni és Jim bácsi, akiket mindennél jobban szeretett mindig is, ám ez cseppet sem hasonlított most ahhoz. Körülötte nem volt semmi, csak a sötétség, és nem volt fény, ôt váró rokonok, csak a csend, a nyomasztó üresség. Ô pedig félt ebben a rideg semmiben és szabadulni próbált, hasztalan. Arra gondolt, ennél még az is jobb lett volna, ha a tûz emészti fel, aztán eszébe jutott Jin. A srác, akiért még azt is vállalta, hogy nem látja többé a szüleit, bármennyire is szerette az anyját és akirôl sütött az aggodalom, mikor magához térve megpillantotta arcát. Már nem akarta feladni, miatta nem.



Megtekintések száma: 31

Értékelés küldése

Eddigi értékelések száma: 0

Sztori

Megfogalmazás

Összesített

0 pont

0 pont

0 pont

Értékelést, csak belépett felhasználó küldhet!

Utolsó 10 hozzászólás

Szeretnél hozzászólni ehhez az íráshoz?
Kattints ide a regsiztrációhoz, vagy ha már tag vagy, lépj be ide kattintva!

vissza a piszkozat.hu főoldalra

Copyright (c) piszkozat.hu 2008 - 2009

Adatkezelési jognyilatkozat    Kapcsolat    Szabályzat