BEKÜLDÉS
      KEZDŐLAP
      REGISZTRÁCIÓ
      BELÉPÉS
      TAGOK
      FÓRUM
_


Legtöbbet olvasott művek

      Népszerű Történetek
      Népszerű Versek
      Népszerű Idézetek
      Népszerű Humor
      Népszerű Chat beszélgetés
      Népszerű Dalszöveg
      Népszerű Mondókák
      Népszerű Felháborító
      Népszerű Vitatéma
      Népszerű Gondolatok
      Népszerű Vallás
      Népszerű Kritika
      Népszerű Iskolai jegyzetek
      Népszerű Egyéb


Webáruház készítés


Weboldal bérlés

Összes kategóriák

      Történetek
      Versek
      Idézetek
      Humor
      Chat beszélgetés
      Dalszöveg
      Mondókák
      Felháborító
      Vitatéma
      Gondolatok
      Vallás
      Kritika
      Iskolai jegyzetek
      Egyéb

Webshop bérlés

Webáruház bérlés

Weboldal készítés

Webshop készítés

Webáruház készítés

Weboldal bérlés

Beklüdve: Padre / 2017.09.02 - 13:23 / egyeb - egyeb

 Elküldöm egy ismerősömnek

 Hozzáadom a kedvencekhez

 Hozzászólás küldése ehhez az íráshoz

Békesziget

Elsô fejezet: A jelen



2030 egy június eleji nap délutánján Angéla ott ült a Békesziget közepén az öreg platánfa árnyékában, s a notebookján gépelte az ô megmentôjének az életérôl szóló könyvet nyugodt, de mégis vad tempóban. A szavak, a mondatok oly hihetetlen gyorsaságággal jelentek meg a monitoron, mintha csak egy bûvész repítette volna oda ôket. Még csak az elején járt, a kezdeteknél az írásnak, csupán az elôszót írta, de mégis úgy érezte, hogy ez az iromány sok ember életét fogja megváltoztatni pozitív irányba, csak úgy, mint az ô élete változott meg 2022-ben egy nyári éjszakán és az azt követô pár nap leforgása alatt. Újságíróként jól értett a szavak helyes használatához, de nem ettôl volt oly biztos a dolgában és a könyv majdani sikerében, hanem a múltban tapasztalt és onnan elôtörô emlékek táplálták lelkét hatalmas hittel és magabiztossággal. Miszerint jól és jót cselekszik.


Egy pillanatra apró és vékony gyermekhangot hallott. Balra tekintett a kiságyba, ahol pár hónapos kislánya feküdt. Csillag Hajnalka, az ô ,,kicsi Hajnali Csillag”-a. Vidáman mosolygott rá smaragd zöld szemeivel egy röpke másodpercre, majd behunyva lelkének két igaz, szép tükrét, folytatta a mesés útját az álmok mezején, ahol pillangókkal és kiscicákkal töltötte el az idôt. Nevét a hajnali születésérôl és az égrôl vigyázó fényes távoli pontokról kapta. Érdekes választás volt, de férjével, Petivel teljes egyetértésben hozták meg a döntést egyetlen gyermekük nevével kapcsolatban.


Angéla leütött még pár billentyût és nagy levegôt vett, amit lassan kifújt. Ezt a mozzanatot párszor megismételte még, ezzel kiengedve az írással járó enyhe feszültséget. Gyakran használta az ilyen egyszerû és kicsikét bonyolultabb légzô gyakorlatokat, mert bár nem volt egy ideges típus, de sokszor így tudta kontroll alatt tartani a felgyülemlett stresszbôl táplálkozó energiákat, amik ha nem is bántóak mindig, de késôbb mégis képesek fájdalmas csomókat teremteni az ember testében. Tudta, hogy jó lesz, amire vállalkozott, de ô nem jót akart, hanem méltó alkotást létrehozni az ô szeretett öregének, Padrenak a tiszteletére, aki már nem lehetett vele, velük és másodképpen az útmutatásra szoruló emberek számára. A távolba merengett egy pillanatra. A mezôt határoló Balaton gyengéden fodrozódó vízén pihentette meg a szemét. Arra gondolt, hogy milyen jó volna, ha hazaérne a férje az iskolából. Talán, mint, aki hisz a vonzás törvényében, úgy kívánta ezt a pillanatot. Pár óra is éveknek tûnt neki a férje nélkül. Mellette volt boldog, békés és ô tudta feltölteni az igaz tiszta szerelem pótolhatatlan energiájával.


Peti haza is ért pillanatokon belül, de nem jelezte kedvesének az érkezését. Egy kicsit figyelte a szerelmét, amint a távolba réved, miként szôke hajában az életszeretetrôl árulkodó vörös tincsen a napsugár fénye gyermeki vidámsággal játszik, szikrákat szór, miután átszökik a platán fa nagy és terebélyes lombjai között. Egy régi mondás jutott az eszébe. A fény, olyan, mint a szeretet. A legapróbb résen is képes áttörni, belopózni, ha esélyt adnak neki. Pár pillanatot szentelt a világító smaragd zöld szemek csodálásának, ami egyszerre keltette benne a fagyos téli jégbe zárt világ nyugalmának és a nyár esti tábortûz melegségének az érzetét. A gyönyörködést befejezvén oly halkan, hogy még a fû se zizzent, szinte settenkedve, mint egy éjszakai besurranó lépdelt az egyetlen drága szerelme felé. Angéla csupán arra lett figyelmes, hogy egy apró ponton a nyakán a meleg nyári szellôhöz hasonló, bizsergést ébresztô fuvallat simogatja. Egybôl felismerte ezt a történést. Imádta ezt az érzést. Sokszor elôfordult, hogy Peti így jelezte neki a jelenlétét. Eleinte meg-megijedt ettôl, volt mikor odakapott hirtelenjében, de hét év alatt megtanulta, hogy ez az érzés az elképzelt paradicsomi boldogsághoz hasonló lehet, amit mindig egy szeretettôl telített hosszú csók követett az ajkain. A csókot egy hosszú ölelés követte. Nem kellett egymástól távol lenniük hosszabb idôre, ahhoz, hogy a másik karjaiban kívánjanak elveszni. Karjaikat kitárva léptek a másik felé. Sokszor nem bírtak az érzéseikkel, valójában nem is akarták korlátok közé zárni az egymás iránt érzett tomboló belsô tüzet. Gyakran másoknak furcsa, meglepô alkalmak idején álltak összefonódva másodpercekig hallgatva egymás szívverését, érezve azt az energiát, amit csak egymástól voltak képesek megkapni. Ez a szerelem, a szeretet, minden földi jó érzés keverékébôl, összességébôl született meg. Peti Hajnali Csillag homlokára is lehelt egy csókot, apró csöpp kezeit megsimogatva figyelte, amint a kislánya álmában egy mosolyt enged el felé. Nyugodtan ült le Angéla mellé, mivel érezte, hogy rendben van minden a családjával, a szeretteivel. Angélára nézve kérdezte mély érdeklôdéssel a szemében:



- Hogy telt a napod? Minden rendben volt? Hogy sikerült haladnod a Padnenak szánt könyvvel?


- Egyszerre egy kérdést. Sok lesz a jóból. - Mosolyogva intette nyugalomra párját Angéla. Kis levegôvétel után elkezdett válaszolni a feltett kérdésekre! - A napunk jól telt. Az idô kellemes volt, de ezt te is tudod. A mi kicsi Hajnali Csillagunk is jól viselkedett. Evett, amikor kellet. Aludt, amikor annak volt az ideje. Egy tündér volt ma. Semmi hiszti nem volt, egyszerûen hagyta dolgozni a anyát. Lehet, hogy ez is valamiféle Isteni jel, hogy jó úton járok még mindig és jó irányba terelem a Békesziget sorsát. Hálás vagyok, hogy még mindig mindkettônknek ugyanolyan fontos ez a hely és a szellemisége, így célt ad, mutat mások segítéséhez. Bármi is legyen velünk a sors akarata. Úgy alakult, hogy ránk maradt, mi örököltük meg ezt a helyet és a velejáró felelôsséget. Egy ember, egy általunk imádott barát, apaszerûség munkáját tovább kell vinnünk ebben az eltorzult, kizsákmányoló, érdektelen világban. De egy valamit kicsit helytelenül mondtál! Nem Padnenak szánom a könyvet, mivel ô ismeri a tartalmát és amúgy sem tudhatjuk, hogy ahol most jár ott tud-e olvasni. Ami ugyebár, lehet a mennyország vagy egy másik világ, föld, ami szép és a lelkileg fejlett emberek lakóhelye vagy egyéb elképzelhetetlen csodákból született hely. Nekünk és a többi embertársunknak szánom a könyvet. Tudod, én abban hiszek, hogy tovább kell adni az ô létezésének fontosabb állomásait, s annak a történéseit. Te is rengeteg erôt merítettél belôle és abból, hogy sosem adta fel teljesen a hitét bármi érte. Persze a megingásait is megírom, mert ettôl lesz ember és nem egy kitalált hôs, mert nincs tökéletes ember, hibátlan senki sem lehet. Az ember mércéje, hogy mennyire törekszik a jóra. Emlékszel még mit mondott a jóságra?


- Persze, hogy emlékszem! Nem az az ember a jó, aki a szent könyvek írásait követi, Biblia, Korán és sorolhatnám még, hanem aki a másikat a saját lelke alapján próbálja tisztelni, elfogadni és legfôképpen nem vezeti bántó szándék.


- Igen! Erre gondoltam!


- Tudod, hogy elfelejtek dolgokat, de ilyen bölcs dolgokat sosem felejtek el, mert ezektôl kapok útmutatást a boldogsághoz. Aki másokat önmagukért szeret, fogad el, még ha nem is érti olykor tetteiket, az az ember méltó a szeretetre, az az ember tudja fogadni is. Mindenki kisebb-nagyobb, alacsonyabb-magasabb falakat emel a lelke és a külvilág közé. Ezeken a falakon az ajtók úgy nyílnak, mint a valóságban. Ha valaki a rosszat engedi ki, akkor csak a rosszat tudja majd befogadni, de aki a jóság ajtaját nyitja meg, az fogadni is a jót fogja és adni is. Hogyan is lehetne szeretni valakit, aki nem képes adni önmagából ôszintén önzetlenül? Azt, aki csak a falaktól eltorzult képet képes csupán mutatni? Aki ilyen vétket tesz akarattal, vagy éppen akaratlanul egy csalódás hatására, az elzárja magát a szeretettôl. Talán szerencséje lesz és találkozik egy tisztán látóval, aki képes átlátni a vastag falakon, a bezárt ajtókon és elég kitartóan üti az ajtót,s hívogatja az egyetlent, a lelket, ott legbelül, hogy ne csak pillanatokra nyissa meg az ajtót, hanem távolítsa is el azt, a felesleges falakkal együtt.


- Nagyon szépen mondtad ezeket a gondolatokat! Felhasználom majd.


- Nyugodtan, de a jogdíjból kérek majd, mikor elkezdi termelni a könyv a pénzt.


- Vicces vagy, mint mindig. - Nevetett Angéla. - Tudod, hogy a Békesziget fenntartására és bôvítésére fogunk minden apró fillért költeni, amit a könyv termel majd. Sajnos az alapítványt egyre kevesebben támogatják. Az emberek bezárták azokat az ajtókat, amit említettél!


- Sajnos így van, de ami egyszer elkezdôdött, annak egyszer a vége is eljön. Jelen esetben elkezdôdött a támogatók, látogatók megfogyatkozása. De ennek is vége lesz. Amint az utca egyszerû emberei, a nagyvilági urak és dámák magukba tekintenek a könyv hatására, rá fognak ébredni, hogy pazarolják az idejüket sokszor értelmetlen rangokra, címekra, elkölthetetlen fizetésekre és a töredékükért kapott hazugságokra. Azt hiszik, hogy örök életûek, van idejük, de egyszerû halandóként léptek a földre születésük percében, kiváltságok nélkül. Ugyanúgy sírtak fel a világba lépvén az óvó anyaméhtôl elszakadva az újszülöttek egy new yorki drága magánklinikán, mint egy afrikai esôerdôben élô törzsben vagy egy székelyföldi ôstôl származó emlékekkel átitatott kis faházban. Légy önmagad, légy pozitív! Zavard messze a negatív gondolatokat Egyetlenem! Rendben?


- Rendben. Ezt teszem! Kicsit lesétálok a partra, amíg a gyöngyszemünk ilyen tüneményesen alszik. Tudsz rá figyelni pár percig vagy van valami fontosabb teendôd?


- Természetesen, akár órákon át is! Tudod, hogy ti vagytok a legfontosabb teendôim. Ti vagytok, akiért sietek haza az iskolából, ti vagytok azok, akik eszembe jutnak, amikor az órán elküldöm a fiúkat focizni, a lányokat pingpongozni, ha teljesítették a tantervet, amit rájuk szabtam aznapra.


- Hidd el mi is sokat gondoltunk rád egész nap és fogunk a jövôben is, amikor nem vagy itthon, amikor nem lehetsz velük a kötelességeid miatt. Köszönöm Szívem! Nem soká jövök! Addig olvasd el nyugodtan a végleges elôszót. Szerintem annyira jól sikerült, hogy csak rontani tudnék rajta, így nem bántom a jelenlegi eszem szerint. De a véleményedet, azért meghallgatom majd! Adj egy csókot, indulok!


Gyengéden összeértek az ajkak, így ölelték meg lelkeik egymást. Peti rákacsintott még a gyermeküktôl anyai csókkal búcsúzó Angélára, aki lassú léptekkel távolodott tôlük el a part irányába, hogy önmagával beszélgessen.


Peti kényelembe helyezte magát és az elôszót kezdte olvasni.



Kedves Olvasó!



Ez a könyv egy olyan ember emlékének tiszteletébôl és az utókor számára hagyott békeszeretett vágyának ápolásának a céljából íródott, aki nem volt hibátlan, sem tökéletes, de nem is akart az lenni, csupán ,,Jó ember”! Az élet kemény volt vele, sokszor a mélybe taszította. Csalódott, fájdalmakat élt át, mint mindenki, de ô próbálta a legszebbet látni mindenkiben, megtalálni mindenkinek a pozitív oldalát. Senkit nem akart átnevelni vagy megváltoztatni, csupán megpróbálta a világ szépségeit úgy megmutatni, mint ahogyan ô látta. Engem is ô mentett meg a kárhozattól, egy rossz cselekedett még rosszabb következményétôl, amit természetesen majd megismernek a folytatásban. Mivel én is egy ember vagyok, aki tudja igazolni, hogy vannak mély pontok, olyan mélyek, amikor már az ember a napba nézve is csak a sötétséget látja. Amikor minden szépség elveszik, amikor a máskor vakítóan színes énekesmadarak csicsergését az ember, üvöltésnek hallja, érzi, s rájuk tekintve csak a holló fekete, halált hozó ruháját véli látni. De ez csupán illúzió, az érzékek csalóka játéka! A lélek mindig tudja, mit akar, ô irányítja az érzékeket! A fényre, dalra, szivárványra vágyó lélek visszakapja a napot, a kedves madarat, amint azt akarja látni, amint el tudja törölni a fájdalmat az oly nehéz elfogadással


Miként mutathatnám be jobban az Ô életét, az általa boldog, elfogadó élet irányába terelt emberek történeténél.


Olvassák sok szeretettel és nagy odafigyeléssel. Merítsenek erôt, tudást, pozitivitást, motivációt az ô életének történetébôl.




Angéla visszatért a partról. Ragyogó szemeivel, hibátlanul felfelé ívelô mosolyával jelezte, hogy minden rendben. Peti hasonló mimikával éreztette, hogy tetszik neki a látvány. A kis család összeszedte a tárgyakat, eszközöket, amikre nem volt szükség odakinn és elindultak a házba vacsorázni és megpihenni. Abba a különleges házba, amit a jó öreg Padre – ahogy Angéla hívta – hagyott rájuk. A vacsora után még kicsit kimentek a friss levegôre, hogy a csillagokat csodálva pihentessék meg testüket, lelküket a nap próbatételei után. Pár szót beszéltek csupán, miközben a hintaágyban egymás karjaiba fonódva élvezték a pillanatot. Amíg Angéla óvatos, érzô tartással mellkasához szorítva ringatta a kis Hajnali Csillagot, addig Peti mindkettôjüket oltalmazta testének melegével, kisugárzásával. Lassan oly késô lett, hogy a hold már az összes barátját látta maga körül. A csillagok csak úgy szikráztak, szórták a fényüket minden rájuk tekintônek. Eljött az ideje az ágyban való megpihenésnek, alvásnak. A házba mentek, a hálószobában lefeküdtek a megszokott módon. Mielôtt álomba szenderültek, mit sem sejtve kívántak jó éjt egymásnak. Angéla nem tudta, hogy egy álom vár rá, egy látomás, ami egyszer a jövôben lesz számára csak értelmezhetô. Így abban a pillanatban a szemét úgy hunyta le, mint a kisgyermek, aki mindenféle tudatosság nélkül kezdi meg az utazást a láthatatlan, rejtett világba, amire csak olykor-olykor emlékszik az ember....



Megtekintések száma: 46

Értékelés küldése

Eddigi értékelések száma: 0

Sztori

Megfogalmazás

Összesített

0 pont

0 pont

0 pont

Értékelést, csak belépett felhasználó küldhet!

Utolsó 10 hozzászólás

Szeretnél hozzászólni ehhez az íráshoz?
Kattints ide a regsiztrációhoz, vagy ha már tag vagy, lépj be ide kattintva!

vissza a piszkozat.hu főoldalra

Copyright (c) piszkozat.hu 2008 - 2009

Honlapkészítés    Adatkezelési jognyilatkozat    Kapcsolat    weboldal készítés    Szabályzat