BEKÜLDÉS
      KEZDŐLAP
      REGISZTRÁCIÓ
      BELÉPÉS
      TAGOK
      FÓRUM
_


Legtöbbet olvasott művek

      Népszerű Történetek
      Népszerű Versek
      Népszerű Idézetek
      Népszerű Humor
      Népszerű Chat beszélgetés
      Népszerű Dalszöveg
      Népszerű Mondókák
      Népszerű Felháborító
      Népszerű Vitatéma
      Népszerű Gondolatok
      Népszerű Vallás
      Népszerű Kritika
      Népszerű Iskolai jegyzetek
      Népszerű Egyéb


Webáruház készítés


Weboldal bérlés

Összes kategóriák

      Történetek
      Versek
      Idézetek
      Humor
      Chat beszélgetés
      Dalszöveg
      Mondókák
      Felháborító
      Vitatéma
      Gondolatok
      Vallás
      Kritika
      Iskolai jegyzetek
      Egyéb

Webshop bérlés

Webáruház bérlés

Weboldal készítés

Webshop készítés

Webáruház készítés

Weboldal bérlés

Beklüdve: Sophie / 2017.08.24 - 19:57 / tortenet - romantikus

 Elküldöm egy ismerősömnek

 Hozzáadom a kedvencekhez

 Hozzászólás küldése ehhez az íráshoz

Gyógyító Kéz - 1. fejezet


1. fejezet



A lány körbenézett az apró hálószobában. Egyszerû helyiség volt egy ággyal, kicsi asztallal, és néhány elmosódott faliképpel tarkítva. Fáradt volt, és éhes. A hosszú, lovaskocsival megtett úttól még mindig remegett és szédült. Végignézett magán az elôtte álló hatalmas tükörben: Sáros, fekete bôrcsizmát viselt, férfias inggel és köpennyel. Rövid sötét vörös haja kócos volt, az arca pedig maszatos a portól, ami az út során a bôrére tapadt. Benyúlt a köpenye zsebébe, és kihúzott belôle egy borítékot. A borítékban lévô papír egy teljes vagyonra kiállított takaréklevél volt. A nô a szekrény padlóján heverô utazóböröndjéhez lépett és a borítékot egy, az alján megbúvó nyílásba tuszkolta.


- Csak a biztonság kedvéért. - suttogta. Ahogy felegyenesedett, megroppant a háta. Felsóhajtott, aztán lehajította szoros csizmáit, és az ágyra dobta magát. A matrac ugyan vékony volt, de a friss ágynemû érintése ringatni kedte ôt. Fáradtsága még az éhségénél is erôsebb volt pedig hallotta, hogy a földszinten sürgölôdô vendéglátói vacsorához készülnek. A leves illatát is érezte. Lehunyta a szemeit, és a következô pillanatban félálomba merült, de csak addig, amíg egy éles sikoly fel nem riasztotta. A lány elôször azt hitte, hogy csak képzelôdött, azonban a sikoltás megismétlôdött. Felpattant, és felránotta az ajtót, de azonnal visszahôkölt. Dobogó lábak zaja és idegen nyelvû beszéd hangja tolult a fülébe. Egy másodpercre egy sötét hosszúhajú férfi alakját látta. A kiáltások hamarosan elfúltak, hangos röhögés és csörömpölés váltotta fel ôket. A lánynak fogalma sem volt arról, hogy mit csináljon. A teste megmerevedett, ujjai a kilincs szorításától elfehéredtek. Zakatolni kezdett az agya. Elsô, értelmesnek tûnô gondolata az volt, hogy akárkik is lehettek a betolakodók, talán nem veszik észre ôt, ha elrejtôzik a szobájában melynek keskeny lépcsôje alig volt látható a földszintrôl. Tisztában volt vele, hogy ez a gondolat egyáltalán nem volt reális. Maga sem hitte el, hogy mûködhet, de más választása nem igen volt. Óvatosan becsukta az ajtót, a rozoga reteszt behúzta, aztán csak állt a szoba közepén, mint egy sóbálvány. Hiába várta, hogy csend ereszkedjen újra a házra. Amikor a padló enyhén mocorogni kezdett, a lány minden bátorságát összeszedte, hogy elfojtsa a torkából feltörni készülô sikítást. Tudta, hogy valaki felfelé igyakszik. Ez a valaki két próbálkozás után sikeresen feltépte az ajtót. Az elgörbült retesz koppanva landolt a fapadlón. A nô nem nézett fel. Csak a két pár mokaszínra meredt. A szobába két férfi nyomult be.


- Na, itt van még egy! - ordította az egyik. A lány nem értette, de felismerte a nyelvet a hanglejtés alapján. A két férfi - és minden bizonnyal a többi is - Comanche volt.



A nô tudta, hogy a Comanche törzs uralta Oklahoma déli tájait. A lány sokat olvasott róluk. Noha leginkább más törzsekkel harcoltak, néha napján megleptek egy-egy kisebb fehér közösséget és városokon kívül élô családokat. Elsôdleges céljuk mindig a lovak elkötése volt. A másodlagos pedig a leigázott emberek megkínzása és kivégézése. A lány karjaiba fájdalom hasított. A két férfi megragadta és szorosan tartotta, majd szinte lelökték a lépcsôn. Valaki felrúghatta az ebédlôasztalon pislákoló olajlámpát, mert a helyiségben majdnem teljes sötétség volt. A leégett leves enyhén kesernyés szagot kölcsönzött az áporodott levegônek. A férfiak kifelé ráncigálták. A nô csak két sötét alakot látott a konyha döndölt padlóján. Nem mozdultak. Elborzadt, ahogy ráébredt, hogy az alakok meggyilkolt vendéglátói voltak. Halkan feljajdult, mire a bal oldalán haladó férfi arcon ütötte.


- Siránkozz csak te kis suhanc, úgysincs már sok idôd hátra. - vakkantotta a Comanche harcos, amikor kiléptek a verandára. A telihold bevilágította a ház elôtti füves területet. A környék kihalt volt, és kopár. A lány nem várhatott segítséget senkitôl. A ház elôtt öt másik Comanche férfi álldogált keresztbefont karokkal. A nô látta, hogy deréktól felfelé meztelenek voltak, testüket kusza vonalakban fekete és vörös festék díszítette. Fekete hajuk két fonatban kereztezte arcukat.


- Találtunk egy fiatal fiút is...mit csináljunk vele? - kurjantotta az, amelyik a nô baloldalát szorongatta. Mindketten taszítottak rajta egyet, mire a lány köpenye félig lecsúszott a fejérôl és a vállairól. Rövid haja ugyan elrejtette nôi mivoltát, az inge alatt kerekedô keblei azonban nem. Egy idôsebb harcos villámgyorsan elôtte termett, durva kezével felemelte az állát, és közelrôl az arcába nézett. Elvigyorodott, és belemarkolt a nô mellébe.


- Ti ostobák! - szólalt meg hangosan. - Ez nem férfi, hanem nô! - Hangos nevetés tört ki, ami csak erôsödött, mikor az idôsebb férfi lerántotta a lány köpenyét, majd egy mozdulattal letépte az ingét, végül a nadrágját is. A nô rájött, hogy eddig fiúnak nézték. A gúnyos nevetésbôl azt szûrte le, hogy az indiánok csúfnak találják, legalábbis ebben reménykedett, mert ez megvédhette voln attól, hogy megbecstelenítsék a testét. Elég tiszta volt az elméje ahhoz, hogy tudja, életben hagyni úgysem fogják. Istenhez imádkozott, hogy halála gyors legyen és ne társuljon mellé nemi erôszak. Reményei hamarosan szertefoszlottak, amikor kikötözték ôt a veranda egyik oszlopához, és többen tapogatni kezdék. A lány rezzenéstelen arccal tûrte, hogy az idegen kezek végigsimítsák és csipkedjék a bôrét. Az egyik férfi aztán egy bottal úgy rásújtott a combjára, hogy majdnem elharapta a saját nyelvét fájdalmában. Több ütés is követte az elsôt, hol a karját, hol a hasát találták el. Könnyei kicsordultak, de valahogy képes volt megállni, hogy felkiáltson. Egyetlen választása maradt... hogy ne mutasson félelmet. Nem akarta ezt az elégtételt megadni senkinek.



- Mi történik itt? - A nô felkapta a hangra a fejét, a férfiak szétrebbentek. Egy hatodik harcos közeledett, aki magasabb volt a többinél. A Comanche-k egyszerre kezdek beszélni.


- Ez a fehér szajha a padláson bújkált.- Nagyjából ez volt a lényege annak, amit a magas férfival közöltek, aki lassan odasétált a lány elé. A nônek tágranyíltak a szemei, amikor meglátta a férfi karakteres arcát. Vonásaiból és bôrszínébôl látszott, hogy nem csupán a Comanche-k vére csörgedezett benne. Hosszú hajfonatai vidra szôrmével voltak betekerve. A legfeltûnôbb szemeinek szürkés árnyalata volt. Pontosan olyan színûek voltak, mint a lányé, aki rögtön felismerte ôt. Amikor a Comanche indiánokról olvasott a hajóúton, több leírást is talált róla.


- Quanah Parker. - suttogta, miközben le nem vette tekintetét a férfi arcáról. A harcosok összenéztek, Quanah pedig felhúzta a szemöldökét.


- Ennyire elôttem jár a hírem? - kérdezte tört angolsággal miközben rátartian mosolygott. Jól tudta, hogy ismerik. A lány nem szólt semmit. Quanah-ról az a hír járta, hogy fiatal kora ellenére erôs vezér, és tapasztalt harcos volt. A fehérek és indiánok egyöntetûen féltek tôle, de nem csak ezért. Azt beszélték, hogy Quanah mindent megöl, ami mozog. Állatokat, embereket egyaránt. Azt is tényként tartották számon, hogy Quanah mindenkibôl példát akart statuálni, akivel háborúi vagy rablásai során találkozott. Rémtörténeteket regéltek arról, hogy hogyan hagyott hátra megcsonkított holttesteket. A nôket koruktól, külsejüktôl függetlenül megerôszakolták és megskalpolták mielôtt végeztek velük. Nem kímélték sem az öregeket, sem a gyerekeket. Elôfordult, hogy a gyerekek közül néhányat elraboltak, akiket családjuk soha nem látott újra. A férfi lassan végignézett a nôn. Ô helyesnek találta. Rövid haja kiemelte a szemeit, mellei teltek voltak, karjai és lábai izmosak. A férfi egy gyors mozdulattal az ágyékához rántotta a nô csípôjét, miközben az arcát fürkészte. Arra volt kíváncsi, hogy milyen reakciót lát. Elcsodálkozott, amikor nem azt kapta, amire várt. Megszokta, hogy hasonló helyzetben a fehér nôk ilyenkor már zokogtak, könyörögtek, és egy számára ismeretlen istenhez fohászkodtak. De ez a lány továbbra is állta a tekintetét. Erôt sugárzott. Quanah szemei összeszûkültek, amikor egy pillanatra még egyfajta kíváncsiságot is felfedezni vélt a nô pillantásában. Elengedte a lányt, és hátralépett. Karjait a nô feje fölé nyújtotta, majd eloldotta a köteleket, melyek belevágtak a nô csuklójába. Felvette a szakadt köpenyt a földrôl és a lány vállaira terítette.


- Velünk jössz. - jelentette ki hangosan. A harcosai felmordultak, de Quanah nem törôdött velük. - Isatai, - szólította meg legfiatalabb emberét - te leszel felelôs azért, hogy élve megérkezzen a táborba. - Isatai a szemét forgatta.


- Elment az eszed? Minek veszôdünk? Hosszú az éj, szórakozzunk el vele, aztán végezzük ki! - javasolta vigyorogva.


- Tedd, amit mondtam! - válaszolta Quanah, majd felpattant a lovára, és türelmetlenül várta, hogy a többiek elkészüljenek. Insatai vállat vont. A nyakánál fogva ragadta meg a lányt, a saját lovához vezette, és felültette maga mögé. A nô óvatosan körülnézett. Látta, hogy a többi férfi lepedôkkel, ruhákkal, és más használati tárgyakkal megrakott zsákokat erôsít a lovak két oldalára. Kihoztak a házból mindent, amit elbírtak. Ahogy lassan nyugat felé indultak, a nô fájó szívvel tekintett vissza az egyre kisebbedô házra. Képtelen volt kiverni a fejébôl a két, nem mozduló test látványát.


Gyorsan haladtak elôre, a kirabolt farm hamar a távolba veszett. Hosszú órákig követtek egy keskeny, eldugott ösvényt, ami egy dombos, ritkás fákkal tarkított tájon vezetett át. A lánynak ekkor már sajgott minden tagja, kiváltképp ott, ahol megverték. Isatai hirtelen megérezte, ahogy a nô mocorogni kezdett. Hátrafordult, és megmarkolta a lány rövid haját.


- Nem. - szûrte a fogai között azon néhány szavak egyikét, amelyeket megértett a lány. Megfogadta a férfi tanácsát, de az éhség és a bizonytalanság érzése kiölt belôle minden türelmet. Félelme, és frusztráltsága egyre nôtt, és ezek az érzések végül dühbe váltottak át, amellyel azonban semmit nem tudott kezdeni.


Újabb ösvények bukkantak fel, a társaság egész nap lovagolt, és egyre mélyebbre hatoltak a környezô kanyonokba. Éjszakára egy sziklás, bokros helyre értek, ahol letáboroztak. A nôt Isatai lekapta a lóról, és az éledezô tûz közelébe vitte, ahol a többiek a házból elhozott, már kiszáradt kenyeret osztották szét. A nô pontosan akkora adagot kapott, mint mindenki más. Vizet is tettek elé. Ezek, az indiánok számára természetes gesztusok egy apró reménysugarat adtak a lánynak, ami azonban újra elillant. Miután befejezték az evést, a harcosok közül kettô megragadta ôt, és villámgyorsan egy fához kötözték. A nô látta, hogy Quanah a távolból figyeli az eseményt. Arra számított, hogy újra ütni kezdik, de hamarosan ráébredt, hogy ennél kegyetlenebb játékról volt szó. A férfiak félkör alakban eléálltak, és íjjaikat a lányra irányították, aki döbbenten nézte ôket. „Vége az életemnek."- gondolta magában. Nem számított rá, hogy az indiánok magukkal hurcolják csak azért, hogy félúton szitává lôjjék. A helyzetet annyira groteszknek találta, hogy a szája kesernyés mosolyra húzódott. A harcosok összesúgtak. Felváltva bámultak a lányra, mintha tanakodtak volna. Végül leeresztették az íjjakat, és egyszerûen tovább álltak. Visszaültek a tûz mellé. A nônek minden idegszála ki volt hegyezve, fogalma sem volt róla, hogy ezek után mit tervezhetnek vele. Teljes zavarodottság lett urrá rajta, de nem történt semmi. Csak Isatai jelent meg kisvártatva, hogy eloldja a kezeit, és ráparancsoljon hogy maradjon nyugton. A férfi a biztonság kedvéért a közelben helyezkedett el, nehogy a lány szökésre vetemedjen. A lány még ahhoz is túl fáradt volt, hogy aludjon.


Amikor alig néhány napja megérkezett Oklahoma államába, azt tervezte, hogy egyszerû életet él majd. Semmi másra nem vágyott csak arra, hogy tanulhasson és megismerje a változatos népek kultúráját. El akart merülni bennük, hogy kíváncsiságát és állandóan szomjas lelkét kielégítse. Naív volt. Gyakran mondogatta magának, hogy felejtse el a terveit. A hétköznapi élet nem errôl szól. Sokszor nem tudta, hogy melyik hangnak higgyen. Hónapokkal ezelôtt a szülôhazájában találkozott egy indiai jógival, aki nevetve annyit tanácsolt neki, hogy ne tervezzen, csak lélegzzen. Néhány órával ezelôtt ezek a tanácsok homályba vesztek. Vagy mégsem? Tervezni akkor sem tudna, ha akarna. Rákényszerítették, hogy sodródjon, és csak a belélegzett levegô volt az övé. A nô a göcsörtös földre hajtotta a fejét. Muszáj lett volna valamennyit pihenni, de a hideg szél nem engedte, hogy álomba merüljön.


Még pirkadat elôtt tovább indult a társaság. Evésre nem volt idô. A nap már magasan járt az égen, amikor egy völgyhöz értek, melyben rendezetlenül sorakoztak a hagyományos tipik. A tábor nyugati határán a lány békésen legelészô kecskéket és lovakat látott. A nap fénye beragyogta a völgyet, csak a tipik tetején át kiszivárgó füst zavarta meg a friss levegôt. A lánynak jól esett a nap melege. Az éjszaka teljesen átfagyott vékony köpenyében. Látta, ahogy gyerekek és felnôttek egyaránt rohannak az érkezô csoport elé. A férfiak vidáman ugrottak le lovaikról, és azonnal osztogatni kezdték a magukkal hozott portékát. Hamarosan befutott a leghátul haladó férfi is, aki az ellopott lovakat terelte maga elôtt. Quanah megölelgetett néhány visongó kölyköt, majd visszaült a lovára, és fejével intett Insatai-nak, aki követte. Elhaladtak a sátrak mellett, ahol néhányan kisebb csoportokba verôdve üldögéltek a tábor lakói. A nô távolabb megpillantott néhány fiatal férfit, akik íjászatot gyakoroltak. Készültek az április végén kezdôdô nagy vadászatra, aminek bizony ideje volt már. A húst felélték a tél során, új bôrökre is nagy szükség volt. A lánynak az volt az érzése, hogy az egész falu várakozásban ég. Az emberek többsége persze végignézett rajta. Volt, aki szánakozva csóválta a fejét, mások arcán gúnyt és megvetést láttott, de olyanok is voltak, akik ügyet sem vetettek rá. Talán ettôl rémült meg igazán. A közöny néha a gyûlöletnél is veszélyesebb volt. Hamarosan kiértek a tábor déli széléhez. Egy kiégett fûvel borított mezôn állt meg Isatai és Quanah. A nô tábortüzek nyomait vedezte fel a földön, a környéken pedig több, ülôhely gyanánt elhelyezett farönköt is észrevett. Talán itt tartották a lakomákat, a béke-tanácskozásokat, és a kivégzéseket. A nô csupán az utóbbit tudta elképzelni a saját helyzetében. Félelem makolt a lelkébe, de az arca kemény maradt. A könnyeit visszanyelte. A következô pillanatban Insatai kezeit érezte a derekán. A férfi leemelte a lóról, de a lány elgémberedett lábai nem tartották meg a súlyát. Összerogyott a porban, és felszisszent amikor egy kiálló kô felsebezte a térdét. Quanah megállt elôtte, és leguggolt. Nem azért, hogy a nô hogyléte felôl érdeklôdjön, továbbra is csak arra volt kíváncsi, hogy felfedezi-e a kétségbeesés jeleit az arcán. A férfit megtanították a felmenôi, hogy a félelem mértéke képes megmutatni az emberek igazi személyiségét. Valami furcsak okból a nô Quanah-tól várt segítséget. Valószínûleg azért, mert a könyveiben leírtak valahogy közelebb hozták hozzá a férfi személyét. A férfi csak hümmögött egyet, aztán felállt és elviharzott, miközben odaszólt az azóta Isatai köré gyûlô harcosoknak.


- Beszélnem kell a tanáccsal, hagyjátok itt! - adta ki az utasítást. A férfiak végigpásztázták szemükkel a lányt. Közöttük volt Acél Róka is, akit már az éjjel felajzott a gondolat, hogy rávetheti magát a friss húsra. Megnyalta a száját.


- Hallott valaki olyat Quanah szájából, hogy ne nyúljunk hozzá a vendégünkhöz? - A többiek egyszerre harsogták a nemleges választ. - Én sem gondolnám. - mormogta. Acél Róka gyors volt. Egy-kettôre hanyattvágta a nôt és erôs kezével leszorította a karjait a földre. Egész testével ráfeküdt a lányra, aki csak ekkor eszmélt rá, hogy mi történik vele. A szituáció kilátástalan volt. A nô összepréselte az ajkait, nem zokogott, nem rimánkodott, és nem fohászkodott az istenéhez. A férfi sötéten villámló szemekkel nézett az arcába, ahogy kíméletlenül beléhatolt. A lány érezte, hogy a férfi hímtagja feszíteni kezdte belülrôl. Acél Róka könnyen érzékelte, hogy már nem volt szûz, ezért egyre durvább és gyorsabb lökésekkel tette magáévá. A lány megpróbálta ellazítani a testét, hogy fájdalma enyhüljön, ám ezt a férfi félreértette. Azt képzelte, hogy a nô élvezi az aktust, ami teljesen feltüzelte. Szinte azonnal elért a csúcsra. Vesszôjét kihúzta a lányból és magjaival beborította a hasát. Amikor Acél Róka magához tért, úgy beleharapott a nô mellbimbójába, hogy annak kiserkent a vére. Végül mivel nem tetszett neki a könnyek és kiáltások hiánya, ököllel a nô arcába vágott, aki elvesztette az eszméletét.


- Szépen elintézted, eszméletlen nôre még én sem fanyalodok, pedig már nagyon régen magányos a farkam. - röhögött fel Kis Sólyom, aki még csak 17 éves volt, de már túlzottan élvezte az erôszak minden formáját. Hamarosan mindannyian elkullogtak, megfogadva Quanah utasítását: otthagyták a lányt a száraz fûben feküdve.



„A nevem Shawna. 18 éves vagyok. Özvegy." A nôt saját gondolatai térítették magához. Az elméje arra bíztatta, hogy emlékezzen mindenre, ami nem kapcsolódott az ájulását megelôzô eseményre. Lassan kinyitotta a szemeit. A nap fénye hunyorgásra kényszerítette. Egy ideig csupán a faluból hallatszó távoli hangokat és a madarak csicsergését hallotta, de megmozdulni nem mert. Vér ízét érezte a szájában, az arca lüktetett. Oldalra fordította a fejét. Két ember állt mellette, Quanah-t azonnal felismerte a hangja alapján.


- Látom nem bírtak magukkal. - mondta egyszerûen. A másik férfi halkan válaszolt.


- Csodálkozol? Ha valóban terveid vannak vele, akkor nem is értem, hogy hogyan hagyhattad az embereid kezei között.


Shawna ködös szemei elôl eltûnt a nap, a helyébe egy idôs, kedves arc került.


- Képes vagy felállni, gyermekem? - kérdezte az arc angol nyelven. A nô meglepôdött, de azonnal arra gondolt, hogy újabb megaláztatás várja amint kiderül, hogy a gyengeség urrá lett rajta. Megpróbált felülni, de tagjai nem engedelmeskedtek az akaratának.


- Óh! - kiáltott fel halkan, amikor Quanah felkapta a karjaiba.


- A tanáccsal még nem is sikerült beszélnem. Talán kérhetünk érte váltságdíjat.- mondta, majd a lány bemocskolt testére pillantott. Az idôs férfit ez nem érdekelte, gyógyítóként Shawna sebeit vizsgálgatta.


- Vérzik. - intett a fejével. A lány bár továbbra sem értett egy szót sem a beszélgetésbôl, követte a férfi pillantását. Belsô combjain vérfoltok vöröslöttek. Quanah felsóhajtott, majd bevitte Shawna-t a tábor szívébe, ahol a tipije állt. Ahogy a férfi belépett vele a sátorba, Shawna dohány illatát érezte. Sem tûz, sem más világítóeszköz nem nyújtott fényt, ezért a lány nem tudta kivenni a sátor berendezését. Quanah lefektette egy szôrmére, feje alá egy összehajtogatott pokrócot tett. Az idôs férfi leült Shawna mellé és gyengéden megérintette a nô ütéstôl feldagadt arcát.


- Megvizsgállak. Nem foglak bántani, nyugodj meg. - duruzsolta neki mosolyogva. Shawna Quanah-ra nézett. A férfi már kifelé indult.


- Vissza kell mennem a tanácshoz. - mondta. A gyógyító bólintott, majd újra Shawnahoz fordult. Batyujából elôvett egy kicsi fatégelyt, ujjait a zöldes krémbe mártotta, és óvatosan bekente vele a lány felsebzett száját és véresre harapott mellbimbóját. Shawna zavarba jött, és önkéntelenül is kissé hátracsúszott.


- Nem foglak bántani. - ismételte az öreg. A lány szeme ekkor már hozzászokott a félhomályhoz. Pillantásával követte a férfit, aki egy vizes vödörbe mártott egy vászondarabot, majd gyengéden letörölte Shawna combjairól a megszáradt vért, és bekente a kenôccsel a hüvelye külsején lévô felrepedt bôrt. A nô elvörösödött. Hamarosan a kenôcs kifejtette hûsítô hatását és megnyugtatta izzó sebeit.


Eközben egy másik tipiben a törzs idôsei csendben hallgatták Quanah-t. A férfiak a földön foglaltak helyet, épphogy befértek a sátorba, ami a bejáraton keresztül beszûrôdô napfényben világosabbnak és levegôsebbnek tûnt, mint Quanah-é.


- Két öregember volt a házban, akiket nem hagytunk életben. Busás zsákmányt szereztünk, és 10 egészséges lovat. - Az öregek helyeslôen bólogattak. - A fiatal fehérnépet a padlásszobában találtuk meg. Úgy döntöttem, hogy magunkkal hozzuk. - Egy ôszhajú, cserzettbôrû férfi Quanah szavába vágott:


- Mégis miért hoztad magaddal? Nem gyerek már, nem megyünk vele semmire. - Quanah udvariasan biccentett.


- Úgy mértem fel, hogy a farmon élô emberek gazdagok lehettek. Ha a lánynak vannak hasonló hozzátartozói a környéken, esetleg megegyezhetünk velük. Nem elôször történne ilyen eset.


- Valóban nem. - szólalt fel egy másik tanácstag, aki valamilyen rendkívül büdös pipát szívogatott. -A Kiowa és a Cheyenne törzsek fiatal nôtagjaikért kaptunk lovakat, bundákat, fegyvereket...de a fehér ember... - hirtelen egy harmadik férfi is felszólalt.


- Manoke helyesen beszél. Azt sem tudjuk, hogy lenne-e egyáltalán valaki, aki fiztne érte. Ha már idehoztad, akkor vagy könyörülj rajta, és öld meg az erdôben, vagy tárgyalj a szomszédos Kiowakkal.


- Egy nôért, aki csak rabszolgának lenne jó, még ôk sem kapkodnának. - jelentette ki a pipát szívó ember. Quanah feje megfájdult. Tisztában volt vele, hogy a tanácsnak igaza van. „De akkor mégis miért hoztam magammal?" - kérdezte önmagától. Amíg a többiek tovább elemezgették az idegen nô helyzetét, Quanah a gondolataiba merült. Kénytelen volt bevallania magának, hogy egyáltalán nem akarta megölni a lányt. Szürke Bagoly szavait hallotta a fülében, aki már reggel közölte vele, hogy beszélni akar vele valamirôl, ami a lányt is érintheti.


- Rendben, egyet értek veletek. De Szürke Bagollyal még tárgyalok mielôtt döntést hozok. - mondta Quanah. A tanács tagjai erre nem szóltak semmit. Nagyra becsülték a sámánt, akinek tanácsai legtöbbször vagy a hosszú évtizedek alatt összegyûjtött tapasztalatokon vagy látomásain alapultak. Ezzel véget is ért a tanácskozás. A férfiak a dolgukra indultak, Quanah pedig vissza a sátrához.



Szürke Bagoly megitatta Shawna-t kecsketejjel, amibe nyugtató gyógynövényeket kevert. A nô kisvártatva akaratlanul is kinyújtózott a puha medve bundán. Beszívta a pokróc napfény illatát, és lassan elszundított. A sámán mosolyogva nézte a békésen szuszogó lányt. Quanah becsörtetett és leült a tipi másik felében. Odahívta magához Szürke Baglyot.


- A tanács azt követeli, hogy vagy adjuk el a lányt a Kiowaknak, vagy végezzünk vele. Nem látnak okot rá, hogy itt tartsuk. - Szürke Bagoly bólintott.


- Megértem a véleményüket, de csak azért, mert nem tudják, amit én. - mosolyodott el titokzatosan. - Csak 14 éves voltál, amikor két évvel apád halála után te lettél a fônök. Én akkor elmeséltem neked egy álmot. Egy álmot egy idegen asszonyról. Emlékszel? - Quanah megvonta a vállát.


- Nem. - felelte kurtán, de Szürke Bagoly felkeltette a kíváncsiságát. Az öreg folytatta.


- Az álom nem csupán álom volt. Hiszem, hogy a jövô egyik lehetséges szeletét láttam. - A Comanche-k hitének egyik alapja az volt, hogy a jövôt képlékenynek tartották. Ha egy sámán látta is a jövôt, csak akkor tett említést róla, ha a helyzet azt mutatta, hogy a prófécia megvalósulni látszott. - Elmeséltem neked, de azóta nem beszéltem róla, hiszen nem láttam értelmét. - magyarázta Szürke Bagoly csendesen, hogy ne ébressze fel Shawna-t. - A látomásomban ez az idegen nô sok-sok éven át fontos feladatokkal volt felruházva. Népünk segítségére sietett, sôt, társad lett a vezetésben. - Mivel a Comanche-k közül többen alakítottak kisebb, különálló törzseket, Szürke Bagoly csak a Quanah által irányított csoportra gondolt. - Quanah, hiszek benne, hogy ezt a nôt láttam évekkel ezelôtt a látomásban. Felismerem a szemeit és a lelkébôl áradó vibrálást. - Quanah pillantása az alvó lány arcára esett.


- Mit tanácsolsz? - kérdezte a férfi.


- Szeretném elvinni magamhoz. Egyrészt, hogy a harcosaink ne kínozzák halálra még ma, másrészt, hogy megtudjak róla mindent. Mindent. - felelte Szürke Bagoly. Quanah pontosan tudta, hogy mire gondolt a sámán. Az öreg képes volt révülés útján behatolni mások elméjébe és lelkébe. Látta valódi énjüket és legbelsô gondolataikat, melyeket esetleg maguktól nem fedtek fel.


- Rendben van. - egyezett bele Quanah. Shawna eközben lassan ébredezni kezdett. Megdörzsölte a szemeit. Hirtelen akkorát kordult a gyomra, hogy talán még a szomszédos tipikben is hallani lehetett. Quanah szája szegletében megjelent egy mosoly. Szürke Bagoly jóízûen nevetett és a lány felé nyújtott egy darab sajtot.


- Éhes vagy, ez jó jel. Egyél, szükséged van erôre! - Shawna bólintott, bár nem egészen értette, hogy miért akarják megerôsíteni ôt. Talán ez is a kínzás egyik fajtája? Beleharapott a kemény de ízletes sajtba, tekintete Quanah-t kereste, akinek még mindig ott ült az arcán a mosoly. A nô akaratlanul is visszamosolygott rá. A sámán sokatmondóan nézett egyikükrôl a másikra.


- Megkérdezhetném, hogy mi fog történni velem? - a kérdést egyenesen Quanah-nak szegezte. Tárgyilagos hangja meglepte Szürke Baglyot. Quanah-t kevésbé, ô már megtapasztalta a lány fel-felbukkanó magabiztosságát.


- Ennek a férfinek a neve Szürke Bagoly. Ô a törzs sámánja és gyógyítója. - Az öreg Shawna felé biccentett. - Egyelôre nincs veszélyben az életed. Szürke Bagollyal töltöd a következô néhány napot. Minden utasítását követned kell. Csak ezután dôl majd el a sorsod. - fejtette ki Quanah. A nô ajkairól lehervadt a mosoly.


- De mégis... - próbálkozott tovább, ám Quanah egy mozdulattal leintette.


- Nincs mit mondanom. - A nô arcába vér tolult, szeme felszikrázott. A válasz éktelen haragot gerjesztett a szívében, amitôl a teste remegni kezdett. Nem gondolkodott, és egycsapásra kiesett a szerepébôl.


- Valóban kegyetlen ember vagy, Quanah Parker! - kiáltott fel. - Reményt adsz, hogy aztán elvehesd? - Shawna zihált a dühtôl. A férfi keményen nézett vissza rá, de mielôtt megszólalhatott volna, Szürke Bagoly a vállára tette a kezét.


- Kislányom, ez ennél sokkal bonyolultabb. Megértem, hogy kétségbe estél... - nem tudta folytatni, mert a lány tovább kiáltozott.


- Nem estem kétségbe! De annyi tisztesség lehetne bennetek, hogy nem játszadoztok mások életével. Én is emberi lény vagyok. Megölhettek, megkínozhatjátok a testem, de... - Shawna nem tudta folytatni, könnyei menthetetlenül kibuggyantak a szempillái alól. Lehajtotta a fejét, vállai megrázkódtak. Szürke Bagoly ôszintén megsajnálta, ám Quanah-nak már a nyelvén volt a kioktató válasz.


- Te is mutass tiszteletet az irányunkba. Talán a te fajtád állatoknak tart minket, de most nem érvényesítheted az akaratod csak azért mert fehér vagy... - Quanah csendesen, mégis vészjósló és szigorú hangon beszélt. A lány közölni akarta Quanah-val, hogy ô nem így érez és gondolkodik, de valahogy nem találta a megfelelô szavakat. Kézfejével letörölte a könnyeit, és megadóan lehajtotta a fejét. Szürke Bagoly úgy érezte, ideje közbelépni. Megfogta a lány könyökét, és engedély kért, hogy távozhassanak. Quanah bólintott. Sokáig nézett a távolodó nô után.




Megtekintések száma: 51

Értékelés küldése

Eddigi értékelések száma: 0

Sztori

Megfogalmazás

Összesített

0 pont

0 pont

0 pont

Értékelést, csak belépett felhasználó küldhet!

Utolsó 10 hozzászólás

Szeretnél hozzászólni ehhez az íráshoz?
Kattints ide a regsiztrációhoz, vagy ha már tag vagy, lépj be ide kattintva!

vissza a piszkozat.hu főoldalra

Copyright (c) piszkozat.hu 2008 - 2009

Honlapkészítés    Adatkezelési jognyilatkozat    Kapcsolat    weboldal készítés    Szabályzat